Kultúra

Meghalt Régine Deforges

A francia bestselleríró – többek között A kék bicikli című regényfolyam szerzője – 78 éves volt.

Fia, Franck Spengler tájékoztatása szerint az írónőt szívroham vitte el, egy párizsi kórházban halt meg.

Az 1935-ben Montmorillonban született Régine Deforges a nők szabadságát hirdette, beleértve a szexualitást is. Hozzávetőleg negyven könyvet, köztük erotikus műveket, regényeket, esszéket és antológiákat írt,     1968-ban létrehozta saját kiadóját, ezen a téren ő volt az első nő Franciaországban. A nagyközönség elsősorban A kék bicikli című sorozatáról ismerte. A széria első kötete az 1980-as évek elején, utolsó, tizedik darabja 2007-ben jelent meg, és összesen több mint 10 millió példányban kelt el.


Fotó: Europress Fotóügynökség

2000-ben televíziós sorozatot is készítettek a második világháború idején Franciaországban játszódó regényfolyamból, a feldolgozásban Laetitia Casta egykori szupermodell játszotta a főszerepet.

1989 és 1992 Régine Deforges volt az elnöke a francia írószövetségnek (Société des gens de lettres de France, SGDLF), és az írónő tagja volt a rangos Femina-díjat odaítélő zsűrinek is. A testületből azt követően távozott, hogy 2006-ban kizárták Madeleine Chapsalt. Saját rovata volt a L’Humanité című kommunista lapban.

A francia erotikus irodalom legfőbb papnője

Deforges (gyönyörű nevének autentikus kiejtését itt teheti magáévá az olvasó) igazi intézmény volt, aki a 60-as évek szabad légkörének egyik friss fuvallatát is jelentette erotikus könyveivel. „Ez volt a Swinging London időszak, amikor popzene és a pop-art közvetítésével átjárta a szabadság a fiatalok lelkét. Mary Quant a Kings Roadon elhozta a miniszoknya divatját, amit a Courréges 1964-ben, majd Saint Laurent 1966-ban követett. Óriási felháborodást váltottak ki, mint ahogy a rövid tunikák és a melltartó nélküli nők a kaliforniai 1967-es „Summer of Love” idején. Sonia Rykiel divattervező ennek a mozgalomnak volt a része: segített felszabadítani a női testet és egyenjogúsítani az alapjába véve nagyon polgári öltözködési előírások alól.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik