Kultúra

Terence Hill “amatőr hájpacninak” hitte Bud Spencert

Alig hitt a szemének, amikor először találkozott a nagy mackóval, aki még lovagolni sem tudott. Mégis a filmtörténet legendás párosa lett belőlük. Terence Hill ma ünnepli 75. születésnapját.

Velencében született Mario Girotti néven. Vegyész apja olasz, anyja német volt, így a kis Mario mindkét nyelvet megtanulta, a második világháború idején kisgyermekként átélte Drezda nagy bombázását. Szülei emlékezése szerint már nyolcévesen pontosan tudta, hogy színész akar lenni, s 12 éves korában már meg is kapta első szerepét. Dino Risi rendező egy úszóversenyen fedezte fel a jó kiállású srácot, s 1951-ben szerepeltette Vakáció a gengszterrel című filmjében. Ettől kezdve anyjával minden színészválogatásra eljártak, jutalma néhány apró szerep lett. Érettségi után Rómába ment, ahol a legszínvonalasabb színésziskolákban képezte magát, három évig klasszikus irodalmat is tanult az egyetemen.

Első „közös” film Bud Spencerrel

Első komolyabb szerepét húszévesen 1959-ben kapta a Karthágó lángokban című filmben (érdekesség, hogy ebben az alkotásban szerepelt későbbi partnere, Carlo Pedersoli is, de közös jelenetük nem volt). 1962-ben – még ekkor is eredeti nevén – Luchino Visconti háborús filmjében, A párducban tűnt fel, ezután nyelvtudásának köszönhetően német kalandfilmek következtek, “vadnyugati” karrierjét négy nagysikerű Winnetou-filmben alapozta meg. 1967-ben tért vissza Olaszországba, ahol megkapta a főszerepet a Kettő, akit a majom megharapott című filmben.

Nyelvlecke hozta meg a szerelmet

Érkeztek megkeresések az Egyesült Államokból is, ám hogy ezeket elfogadhassa, sürgősen meg kellett tanulnia angolul. Feladott hát egy hirdetést, amire egy gyönyörű, szőke lány jelentkezett. Tanár és tanítvány első látásra egymásba szeretett, két hónap múlva örök hűséget esküdtek. Mario az amerikai karrierre készülve változtatta meg nevét, s felesége nevét felvéve lett belőle Terence Hill.

A siker végül mégsem Amerikában köszöntött rá: 1967-ben egy lábát tört kollégája helyett elvállalta egy makaróni-western főszerepét. Amikor bemutatták neki partnerét, Carlo Pedersolit, azt hitte, rosszul lát: egy teljesen amatőr hájpacni, aki még lovon sem ült soha. Bud Spencerről azonban – merthogy ő e néven lett ismert – kiderült, hogy művelt, sokoldalú, csupa szív ember, korábbi válogatott vízipólós, ráadásul tehetséges színész. Az Isten megbocsát, de én nem című film világsiker lett, és a páros egymás után kapta a jobbnál jobb ajánlatokat.

Generációk nőttek föl a jólelkű, de nem túl éles eszű, lapáttenyerű szakállas mackó (Bud Spencer) és a fürge, ravaszdi, állandóan mosolygó karcsú legény (Terence Hill) filmjein, amelyekben átlag félpercenként elcsattan egy hatalmas pofon. Humor, bohóckodás oldja a verekedős jeleneteket, e filmek – csak néhány mutatóba: Az ördög jobb és bal keze, Különben dühbe jövünk, …És megint dühbe jövünk, Én a vízilovakkal vagyok, Kincs, ami nincs – egyszerre használják és parodizálják a spagetti-westernek hatásmechanizmusát.

Ők ketten forgattak bűnügyi vígjátékokat és szórakoztató kalandfilmeket is, és a filmtörténet egyik legnépszerűbb és legsikeresebb párosa lettek. Sőt, külön is megállták a helyüket: Terence Hill 1973-ban Henry Fonda oldalán játszott a Nevem: Senki című akcióvígjátékban, amelyet Sergio Leone rendezett. Bud Spencertől 1985-ben 15 közös film után, barátságban váltak el, de kilenc év múlva ismét együtt komédiáztak és pofozkodtak a Bunyó karácsonyig című moziban. Hill 1990-ben rendező-színészként filmre vitte a Lucky Luke-sorozatot nyolc részben, a 2000-től forgatott Don Matteo-sorozat, amelyben egy életvidám és igazságszerető papot játszik, az egyik legkedveltebb olasz sorozat lett, az epizódok száma immár kétszáz felé közelít. 2011-től újabb sorozatot forgatott Alpesi őrjárat címen, ez is látható volt az egyik magyar tévécsatornán.

Hiába varázsolt el sok női nézőt Terence Hill vakítóan kék szeme, csibészes tekintete, ő évtizedek óta boldog házasságban él feleségével egy amerikai farmon. Megvalósították közös álmukat: kertészkednek, állatokat tartanak, szinte remeteéletet élnek – már ha épp nincs forgatás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik