Kultúra

Szeged Smart City az okos város

Konferencia és előadás-sorozat a Szent-Györgyi Albert Agórában. Programindító nap: 2014. március 21.

A rendezvénnyel a fenntartható és élhetőbb város témáját, annak terveit és megvalósíthatóságát szeretnék a nagyközönség, a lakosság és az ebben érintett szakmák képviselői számára bemutatni.

A rendezvénysorozat nem titkolt célja, hogy tovább vigyék a 2013-ban elkezdett a „Szolgáltatók a Földért” című programot s, hogy párbeszéd induljon meg a lakosság, a szolgáltatók, valamint a fejlett technológiák innovátorai és szállítói között.

Szeged előkelő helyen

A fenntartható és élhetőbb városok hazai rangsorában Szeged igen előkelő helyen áll. Ahhoz, hogy ez a pozíció megmaradhasson, tovább kell folytatni a fejlesztéseket, és erősíteni kell a kommunikációt a város szolgáltatói között és ebbe az aktivitásba a lakosságot is be kell vonni.

A Smart City témájának bemutatására a Szent-Györgyi Albert Agóra – Szeged legmodernebb közművelődési intézménye – a legalkalmasabb helyszín. Szeged agórája, kulturális fellegvára országosan is páratlan a maga nemében.

A négy szintes, hatalmas, különleges, környezetbarát építészeti megoldásokban gazdag épületben a látogatók csodás utazást tehetnek a múltba és a jövőbe, a számítástechnika és a biológia világába, és találkozhatnak nemcsak az élményekkel, hanem egymással is.

Programok

Előadások az Informatóriumban (2. emelet):

09:00-09:05 – Köszöntő

09:05-09:35 – Smart Cities tanulmánya Magyarországi nagyvárosok felmérése és az IBM fejlesztési tervei. Az IBM Hungary LLC előadása

09:35-09:55 – Szeged a Smart City, avagy az élhető város. Szeged Megyei Jogú Város előadása, előadó: Nagy Sándor a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság alelnöke

09:55-10:25 – A jövő, az az a Smart Gríd. IBM Hungary LLC előadása

10:25-10:35 – Szünet

10.35-11.20 – Smart mérés és a pilot tapasztalatai. SUEZ Zrt. Szegedi Vízmű Zrt. EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. előadása

11:20-11:40 – Smart building, home, az intelligens épületek dióhéjban. Legrand Zrt. előadása

11:40-12.00 – Őszintén az energetikai önellátásról, avagy a Photovoltaikus energia termelés tapasztalatai. Szeged Tudomány Egyetem előadása

12:00-12:10 – Szünet

12:10-12:30 – Smart fényforrások. KEKON Kft. ( PHILIPS MASSIVE) előadása

12:30-12:50 – Smart napcellák. Nyír Öko Watt Kft., Naptermék Kft.

12:50-13:10 – Smart elektromos fűtőeszközök. Elektro Home Bau Kft.

13:10 Zárszó

Kiállítás az aulában (földszint):

2014.03.21-2014.04.03. , naponta 09:00-18:00.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik