Kultúra

Megnyílt a Szegedi Toros Pálinkafesztivál – fotók

Immár ötödik alkalommal rendezik meg a Szegedi Toros Pálinkafesztivált. Gasztronómiai és szórakoztató programok sokasága várja a szegedi fesztivál közönségét március 6. és 9. között a Széchenyi téren.

A hagyományos böllérverseny izgalmai most is felkorbácsolják majd a kedélyeket. De nem csak a böllércsapatok mérik össze a tudásukat, hanem az egyetemi karok is. A győztes egyetemi kar jelentős mennyiségű pálinkával lesz gazdagabb a toros vetélkedő után. Ebben az évben megszületik a Szegedi Toros és Pálinkafesztivál hivatalos dala is. Szakmai zsűri és a közönség dönti majd el, hogy a beküldött dalok közül melyik lesz végül a győztes Toros Dal.

Ezek mellett az újdonságok mellett persze maradnak a koncertek, családi és gyermekprogramok, no és persze hurkák, kolbászok, sonkák, toros ételek és pálinkák kóstolására is lesz bőven lehetőség az V. Szegedi Toros és Pálinkafesztiválon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik