Kultúra

Ők tudják, mi a szerelem és Antipygmalion a színházban

Igazi színészdaraboknak nevezte Sándor János rendező Hubay Miklóskét egyfelvonásosát, amit pénteken mutat be a Szegedi Nemzeti Színház.

A Jászai-díjas művész elmondta, hogy ma nagyobb divat a rendezői színház, mint a “színész színház”. Mint fogalmazott: Hubay Miklós színészóriásokra írt egyfelvonásosai rendkívüli önfegyelmet követelnek a rendezőktől, a művek színpadra állítása nem teszi lehetővé a szabad csapongást, pontos „megfejtést” követelnek az alkotóktól.

Megfelelő színész kell

A színészeknek azokat a gondolatokat kell tolmácsolniuk a közönség felé, amelyekért a darab megíródott, és nem a szabad asszociációkat a művek ürügyén vagy kapcsán. Sándor János hangsúlyozta, így nem véletlen, hogy e ritkán játszott műveket a színházak akkor veszik elő, ha megtalálják a két-két megfelelő színészt.

Király Levente Hector Berlioz és Fekete Gizi Estella szerepében, az Ők tudják, mi a szerelemben Fotó: MTI

Az Ők tudják, mi a szerelem idősödő Hector Berliozát Király Levente, a Nemzet színésze alakítja, ifjúkori ideálját – akit évtizedek után feleségül akar venni – pedig Fekete Gizi játssza. Az Antipygmalionban a szobrász Bulcsú szerepében Borovics Tamást láthatja a közönség, elvált felesége, Lívia pedig Szabó Gabi.

Szabó Gabi Lívia és Borovics Tamás Bulcsú szerepében, az Antipygmalionban Fotó: MTI

A próbákkal töltött heteket „csupa játékként” élték meg az alkotók, emberekről, sorsokról beszélgettek, jellemeket alakítgattak, miközben egy színházi előadás készült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik