A helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben tartott 56. Grammy-ceremóniát a CBS csatorna sugározta. A Nielsen piackutató szerint a csaknem négyórás közvetítést 28,51 millióan nézték. Ennél többen csak 2012-ben, a Whitney Houston halála után egy nappal tartott díjkiosztóra voltak kíváncsiak, akkor 39,91 millióan nézték a gálát. A Grammy 1993 óta nem könyvelhetett el annál nagyobb nézettséget.
Idén a megszokottnál két héttel korábban tartották a díjkiosztót, hogy az ne ütközzön a szocsi téli olimpiával, amelyet az Egyesült Államokban az NBC csatorna sugároz majd.
Az 56. Grammy-gála legnagyobb győztese a Daft Punk volt: a francia elektronikuszenei duó mind a négy jelölését díjra váltotta, Random Access Memories című lemeze révén megkapta az év albumának, Get Lucky című száma révén pedig az év felvételének járó elismerést is. A Random Access Memories lett emellett a legjobb dance/elektronikus lemez, a Get Lucky az év legjobb száma egy popduó vagy csapat előadásában. A Daft Punk és Pharrell közös dala a hangmérnököknek is Grammyt hozott.
A francia kettőshöz hasonlóan négy szobrocskával gazdagodott a Macklemore & Ryan Lewis rapduó is, az amerikai zenészek azonban az év újoncának járó jelentős elismerés mellett csak a rapműfajban szereztek díjakat. Az év legjobb dala Lorde slágere, a Royals lett.