Kultúra

Dés László Nagy utazása

Dés László (dés lászló, )
Dés László (dés lászló, )

Különleges koncerttel ünnepli születésének hatvanadik és pályája kezdetének negyvenedik évfordulóját a bámulatosan sokoldalú művész.

Szerelem első vérig, Nagy utazás, Vigyázz rám, Trió Stendhal, Jazz+Az, Dzsungel Könyve, Valahol Európában, Férfi és Nő – már dúdolgatja is magában a zseniális slágereket, s talán nem is sejti, hogy mi a közös a különböző műfajokban született dallamokban. Már azon kívül, hogy ismeri, és szereti őket. Eláruljuk: a sokféle zenei tehetséggel és kimeríthetetlen invenciókkal rendelkező zeneszerző és előadóművész, a most 60 éves Dés László személye köti össze őket.

Dés a zeneművészet legkülönbözőbb területein hozott létre maradandót. Születésnapját, s közel negyven éve tartó pályáját az Arénában, január 11-én a Nagy utazás című koncerttel ünnepli, mely egyfajta összegzése a zeneszerző és előadóművész pályájának.

Désnek, a valóban nagy, és sokszínű útján számos ismert útitársa volt, akik vele tartanak majd a koncerten is. Fellép többek között a Jazz+Az, a Férfi és Nő koncert szupercsapata, Geszti Péter, Behumi Dóra, Kozma Orsi, Váczi Eszter, Fekete-Kovács Kornél, Básti Juli, Udvaros Dorottya, Cserhalmi György, Kulka János, Snétberger Ferenc és Horváth Kornél.

Dés évek óta énekli nagy sikerrel saját dalait, de erre az alkalomra új dalokat is írt, és számos zenei meglepetésre készül. Világszínvonalú zenei csemegék sora hangzik majd el, kivételes képességű muzsikusok interpretációjában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik