A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ immár 28. alkalommal rendezi meg a régió tehetséges, nem hivatásos előadóinak színpadot biztosító Amatőr Művészeti Fesztivált. A ki mi tud verseny első két fordulójából tizenhárom produkció jutott be a döntőbe.
Vidám komolyzenével lép fel a Miegymás Együttes, Juhász Márk Benedek Elek: Kolontos Palkó című meséjét adja elő. A Tüdölle néptánccsoport szilágysági táncokat mutat be, a Ficergők a “körösi kerepesi körtéfa” alá invitálják a közönséget. Hámori Józsefné egy Petőfi verssel készül szombaton, az Őszirózsa népdalkör tápai népdalokat ad elő. Fogarassy Judit tini és felnőtt csoportjai táncos produkciókkal rukkolnak elő, a Bencék kalotaszegi táncot ropnak. Takaró Erika egy karácsonyi énekkel idézi meg a közelgő ünnepet, a Bárdos házaspár hajdúsági népdalokat ad elő citerával kísérve. A Promenád tánccsoport palotást jár, míg a szépkorú hölgyek ugrós leánytáncot lejtenek – ismertetette a végső győzelemért küzdők névsorát Elek András, a vásárhelyi közművelődési központ sajtóreferense.
A fellépők december 14-én, szombaton, délután három órától állnak színpadra. A belépés ingyenes.