Gazdaság

Pénznyelő a hitelkárosultak lakóparkja

ócsai lakópark (ócsa, lakópark, devizahitelesek, )
ócsai lakópark (ócsa, lakópark, devizahitelesek, )

A csaknem 2,5 milliárd forintból felépített nyolcvan ház több mint fele még üresen áll, a már beköltözöttek bérleti díjából mindössze 2,5 millióra számítanak, a fűtés és az őrzés azonban ennél is drágább lehet – írja a Világgazdaság.

A szociális családiház-építési program – a nyolcvan ház felépítésének ára, a teljes infrastruktúra és a közfoglalkoztatottak bére – a Belügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint már eddig csaknem 2,5 milliárd forintba került.

A Világgazdaság szerint ehhez képest a Nemzeti Eszközkezelő Zrt., mint bérbeadó a szeptember végéig bérleti szerződést kötött 37 családnak alig több, mint 2,5 millió forint bérleti díjat számlázott ki. Az Eszközkezelő azzal kapcsolatban nem tudott információt adni, mennyibe kerül majd az üresen álló ingatlanok temperáló fűtése, azt viszont elmondták, hogy az Ócsai Városüzemeltetési Nonprofit Kft.-nek havonta több mint kétmillió forintot fizetnek a terület őrzéséért.

Több mint két évvel a nagy ívű Szociális Családiház-építési Program indítása után, október közepén mindössze 35 devizahitel-károsult család jutott új otthonhoz az ócsai szociális lakóparkban. A felépült nyolcvan lakóházból az elsőket július végén foglalta el csaknem harminc otthontalanná vált család. Őket és az azóta beköltözőket is pályázat útján választotta ki a program koordinálásával megbízott Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Ha a jelenlegi ütemben bírálják el a jelentkezőket, jövő tavaszra sem népesül be a hitel- vagy közműtartozás miatt otthonukat elveszítő családok számára épült ócsai szociális lakópark.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik