Kultúra

Újszínház: Le kellett venni Csurka darabjait

Az író gyermekei elperelték a szerzői jogokat az eddig azt kezelő alapítványtól, ezért nem játszhatja Csurka darabjait az Újszínház.

Korábban a témában:

Nem játszhatja az Újszínház Csurka István darabjait egy jogerős ítélet értelmében – tudta meg a Blikk. Jelenleg két Csurka darab fut(ott) a színházban de az évadban két másik Csurka mű bemutatóját is tervezték.

A jelenleg játszott darabok lekerültek a repertoárról, és az új bemutatók is elmaradnak. Dörner György közölte, reméli, hogy mindez nem marad így végleg. „Mivel mindenkinek az az érdeke, hogy az előadások menjenek, tárgyalásban vagyok az örökösökkel” – mondta el a Blikknek az Újszínház igazgatója.

A gyerekek léptek közbe

A kialakult helyzet oka, hogy a Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványtól elperelte a jogokat az író három gyermeke, Endre István, Eszter és Dóra. Az alapítvány, amelynek főkurátora Medveczky Attila, és amelyben az író özvegyének is vannak érdekeltségei, többé sehol sem értékesítheti a műveket.

Csurka István gyermekei közleményben jelezték: édesapjuk halála óta egyetlen közreadott vagy bemutatott műhöz sem kérte és kapta meg senki a hozzájárulásukat. „Ebből következően minden, Csurka István nevével fémjelzett esemény, bemutató, ősbemutató, emlékkönyv, emlékbizottság akaratunk ellenére, beleegyezésünk, velünk kötött szerződés nélkül, jogtalanul jött létre” – közölték az örökösök, hozzátéve, hogy intézkednek a jogtalan névhasználat, közlés, színdarab-bemutatás, ősbemutató és egyéb jogsértések tárgyában is.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.