Belföld

Helyesli a Csurka-darab műsoron kívül helyezését Fischer Ádám

Bihari Ádám

2012. 08. 29. 19:34

A világhírű karmester szerint pozitív fordulat előjele lehet a főpolgármester döntése és az, hogy a színház végül levette a műsorról az erősen antiszemita darabot.

Fischer Ádám nyilatkozatban helyeselte, hogy az Új Színház vezetősége végül a főpolgármester nyilatkozata után úgy döntött, nem mutatják be a Hatodik koporsó című Csurka István darabot. A színmű anitszemita eszmefuttatásait korábban mi is az olvasók elé tártuk.

A világhírű karmester közleményében úgy fogalmaz, mindenképpen örül, hogy az Új Színház vezetősége a főpolgármester határozott kívánságára elállt A hatodik koporsó műsorra tűzésétől – “noha tudom, hogy a bemutató tervére az igazgató kinevezésével éppen ő, a főpolgármester adott lehetőséget, és mindennek ez az eredője” – teszi hozzá a művész. Szerinte ezt a rossz lépést ezzel az óhajjal nem lehet korrigálni, hiszen normális esetben ilyen kívánsággal sem élhet a fenntartó. Most azonban a nyílt gyűlöletkeltést kellett megakadályoznia.

“A darab bemutatásának terve két fontos és számomra ijesztő jelenségre hívta fel figyelmemet. Az egyik, hogy a kormánypárt és egyes szélsőjobboldali szervezetek között botrányos összejátszás folyik, a másik, hogy a Horthy-korszak reneszánsza, ideológiájának feltámadása mennyire erősödik a mai Magyarországon” – fejtette ki Fischer Ádám. A művész szerint ha a főpolgármester lépése azt jelenti, hogy a politikai vezetés felismeri ezeket a veszélyeket és változtatni akar a szélsőjobbal szemben tanúsított eddigi hozzáállásán, akkor ez a lemondás nagyon fontos és pozitív fordulópontot jelenthet Budapest életében.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.