Kultúra

Bambi-díjat kap Bill és Melinda Gates

microsoft(1)(960x640).jpg (microsoft, )
microsoft(1)(960x640).jpg (microsoft, )

A Microsoft-alapító Bill Gatest és feleségét, Melindát is kitüntetik idén a Bambi-díjjal, a német média Oscarjaként emlegetett elismeréssel.

Millennium kategóriában társadalmi szerepvállalásáért, a szegénység ellen vívott harcáért kapja a házaspár az elismerést.

“Bill és Melinda Gates célul tűzték ki, hogy a világot jobb hellyé tegyék. Szívügyükké vált a legszegényebbeken való segítés és az AIDS, a malária és a tuberkulózis halálos fenyegetése elleni harc” – indokolta döntését a díjat odaítélő zsűri.

Fotó: Northfoto/Nancy Kaszerman

A Hubert Burda Media közlése szerint Bill Gates november 14-én személyesen veszi át a díjat Berlinben. A Bambi-díj a legrégebbi német médiadíj, amelyet 1948 óta ítél oda a Burda Kiadó a legkülönbözőbb kategóriákban.

A Bambi első kitüntetettje Rökk Marika magyar származású primadonna és filmszínésznő volt, és a legenda szerint az ő kislánya nevezte el az őzet ábrázoló díjat Bambinak Felix Salten mesekönyvének címszereplője alapján.

A Bill & Melinda Gates Alapítvány eddig száz országban több mint 28 milliárd dollárt invesztált segélyprogramokba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik