Kultúra

Parasztolimpia a Börzsönyben

Tyúkterelésben, tojásszedésben, bálagörgetésben kell jeleskedni.

Már előre kacag a mája minden szurkolónak a két faluban, mert Szokolya és Kóspallag ötfős csapatai szombat délelőtt  csapnak össze a komoly versenyszámokban. Először rendez a Börzsöny két festői települése Parasztolimpiát, hogy még jobb hangulatra derítse a hagyományos szüreti felvonulásra érkező vendégeket.

Fotó: Tavaszi Katalin

A baráti társaságokból, munkahelyi cimborákból verbuválódott csapatok a Kacár tanyáról vonulnak majd át a szokolyai sportpályára, hogy megküzdjenek egymással, de már itt lehet hozzájuk csatlakozni, hiszen a tanya mindössze hatszáz méterre van a Királyréti kisvasút Mányoki megállójától.

Szüreti felvonulás

Gyurcsik Mihály polgármesternek még a telefonja is mosolyog, amikor a szombati programokról mesél: – Nálunk legalább száz éve tartanak szüreti felvonulást, most is a kisbíró indítja a menetet. Négy helyen állnak meg a műsorral, az óvoda előtt, a pékségnél, a Jókai és Kossuth utca sarkán, végül a patak hídjánál is meg lehet őket csodálni – sorolja. A színes, kosztümös, lovas kavalkád csak pár percre áll meg és komolyodik el, amíg átadják a Török patak felújított hídját, utána jönnek a csikósok, fogathajtók táncosok és dalárdák, egészen este 6-ig.

forrás: dunakanyar24

Ajánlott videó

Olvasói sztorik