Kultúra

Meghalt Vukán György

vukán györgy (vukán györgy)
vukán györgy (vukán györgy)

A Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, zeneszerző jövő héten lett volna 72 éves.

Életének 72. évében a hét végén váratlanul elhunyt Vukán György Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész – erősítette meg az MTI-nek pályatársa, Szakcsi Lakatos Béla kedden reggel. Elmondása szerint Vukán Györgyre hétfőn törték rá az ajtót agárdi nyaralójában, miután két napja nem adott életjelet magáról. Halálának oka egyelőre tisztázatlan.

“Néhány nap múlva ünnepelte volna a születésnapját, készült rá, ahogy a következő koncertjeire is. Értetlenül és lesújtva gondolok váratlan és magányos halálára. Ötven éven át egyik legjobb barátom, kollégám volt, akivel nemcsak zenei téren, hanem hitbéli és hétköznapi kérdésekben is szinte azonosan vélekedtünk” – mondta az MTI-nek Szakcsi Lakatos Béla.

1941. augusztus 21-én született Budapesten zeneszerető családban. Orvos édesapja Kőszegen alapított kórházat, Vukán ott töltötte gyermekkora egy részét. Háromévesen derült ki, hogy abszolút hallása van, a zongorán ekkor már könnyedén eljátszotta a hallott dallamokat. Nyolcesztendős zeneiskolásként lépett először közönség elé, a Zeneakadémiára tizennégy évesen, egy zongoraverseny megnyerése után felvételi nélkül került.

Zeneakadémiai tanulmányait a középiskolával párhuzamosan fejezte be, majd fogorvosi diplomát is szerzett. Civil foglalkozását gyakorolta is, nevéhez fűződik a DMA nevű, a fémallergia kiszűrésére alkalmas orvosi műszer feltalálása.
“Szabadságvágya” egyre inkább a dzsessz felé vitte, másfél évtizedig tanított a konzervatórium dzsessz tanszakán zeneszerzést és hangszerelést. A tanításról úgy gondolkodott, hogy a zenetanár ahhoz kell, hogy a hangszerhasználatot el lehessen sajátítani, a hangoknak viszont az előadótól lesz hitelük; az igazi zenész az, aki játszik. A tanítással jó ideje szakított, helyette zeneszerzéssel foglalkozott és a kreatív zene egyik legnagyobb hatású képviselője lett.

1985-ben megalapította a Creative Art Ensemble-t, amelynek egy személyben volt karmestere, művészeti vezetője és komponistája, s amelyből később több formáció is kinőtt. Többféle felállásban koncertezett, s több mint tíz évet dolgozott Horgas Eszter fuvolaművésszel, akivel több különleges produkciót valósítottak meg.
Vukán György több mint hatvan éve szerepelt a pódiumon és számos műfajban kipróbálta magát. Írt operát (Fekete Advent), több balettzenét (a Derby címűt A lovakat lelövik, ugye? című regény nyomán), szimfonikus versenyműveket, mintegy 80 dalt, 150 zsoltárt, s II. János Pál pápa látogatására egy misét.

Ő szerezte mintegy 150 film zenéjét, többek között Bacsó Péter (A tanú, Megint tanú, Ki beszél itt szerelemről?, Te rongyos élet, Hamvadó cigarettavég) és Fábri Zoltán 141 perc a befejezetlen mondatból, Magyarok, Az ötödik pecsét) alkotásaihoz, de komponált zenét tévésorozathoz (Linda), rádiójátékokhoz és színházi darabokhoz, s ő játszotta a Szomszédok című teleregény főcímdalának zongoraszólamát.

Kiemelkedő zenei tevékenysége elismeréseként Vukán Györgyöt 1962-ben Chopin-díjjal, 1978-ban Balázs Béla-, 1990-ben Erkel Ferenc-díjjal tüntették ki. 1998-ban megkapta a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjét, 2002-ben az Artisjus-életműdíjat, 2011-ben pedig a Gramafon-életműdíjat. 2009-ben ő maga is alapított kitüntetést a zenei rögtönzés elismerésére: a Creative Art-díjat első alkalommal 2011-ben adták át.

Vukán Györgyöt 2012-ben tüntették ki Kossuth-díjjal lenyűgöző sokoldalúságú, kivételes stílusgazdagságú előadóművészi és zeneszerzői munkásságáért, a kortárs zene és dzsessz nagy hatású képviselőjeként végzett rendkívül gazdag és szerteágazó, nagy nemzetközi sikerekben is bővelkedő zenei életpályája elismeréseként. “Néha azt kérdem magamtól: meg vagyok őrülve, hogy ennyit dolgozom? Ám ez az életem, írok akkor is, ha nem rendelik meg. De hát milyen jó érzés, ha keresik az embert, kellene valami és csak benyúlok a fiókba, kihúzom a kottát: erre gondoltál?” – nyilatkozta a Kossuth-díj átvételekor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik