Kultúra

Nem volt telt ház a Szigeten

sziget (sziget, )
sziget (sziget, )

A tavalyinál 17 ezerrel kevesebben voltak az idei fesztiválon. Ez részben annak tudható be, hogy kevesebb sztárt tudtak felvonultatni.

362 ezren látogattak ki az idén a Szigetre.  Tavaly 379 ezer látogató volt és az eddigi rekordévebn, 2009-ben 390 ezren. Részletes adatok csak később lesznek.

A Sziget atyja nem kesereg a kisebb látogatottság miatt. Gerendai Károly így is elégedett a rendezvénnyel, különösen a vizuális megújulással.

Elmondta, hogy az egy hét alatt nemzetközi fesztiválkonferenciát is tartottak 25 fesztivál igazgatója és ügynökségek részvételével. A vendégek is úgy ítélték meg, hogy a Sziget vizuális megújulása, a programok sokszínűsége, a szolgáltatások változatossága kiváló irány, hogy vonzóvá tegyenek egy fesztivált.
Gerendai azért megjegyezte: „A vizuális megújulás természetesen nem mehet a zenei kínálat kárára, továbbra is fontos, hogy aktuális sztárokat vonultassunk fel. Sajnos idén az ág is húzott minket, nem sikerült a tervezett sztárelőadók egy részét elhozni” – vallotta be.

A legnépszerűbb látnivalók

A nagy melegben naponta több ezren keresték az enyhülést Sziget Beachen. Az estéket sokan töltötték a Cirque du Sziget kihagyhatatlan programjain, és több tízezer ember vett részt naponta a Nagyszínpad előtt rendezett partykon is: a Nagy Lufi Partyn, a Szélforgó Partyn, a Strandlabda Partyn és a Color Partyn.

Az egész fesztivál területén látványos installációk, díszkivilágítás, lampionok, fényfüzérek,  tükörgömbök, fényfestés színesítette a látványt-élményt. Az utolsó nap sem csak a fülnek szólt, kapott a szem is: fényjátékkal, lézershow-val, tűzijátékkal, pirotechnikai látványosságokkal zárt a fesztivál hajnalban.

Békés volt

Kirívó esemény nem történt az egy hét alatt. Eredményes volt a tolvajok leleplezése, és az In-Kal embereinek köszönhetően már többen a bejáratnál lebuktak, akik nagyobb tételben illegális szereket igyekeztek becsempészni a rendezvényre – áll a Sziget közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik