Kultúra

Három zenekar, akiket nem lehet elégszer látni

Csütörtökön nem keresek semmi újat a nap alatt, jól bejáratott veterán Sziget-vendégeket ajánlok mindenki figyelmébe.

Nem múlhat el Sziget fesztivál lenni vagy nem lenni fajsúlyú dilemma nélkül: most csütörtökön a hazai és a spanyol ska színtér két nagyágyúja egyszerre lép fel, és ugye nem ugyanott. Szóval az ember dönteni kényszerül, hogy Ska-P-n fejleszti tovább a mozgáskultúráját a Nagyszínpadnál (fél nyolctól), vagy PASO-ra ugrál a világzeneinél (háromnegyed nyolctól). Vagy félmegoldásként elkezdi a mulatozást az egyik helyszínen, aztán átviharzik a másikra.

A Ska-P mellett szól, hogy ritkábban fordulnak elő Magyarországon. A PASO-nak viszont legendásak a szigetes bulijai (is). Ráadásul napok óta nem tudom kiverni a fejemből az Elhagytam magam című dalukat, és van egy olyan érzésem, hogy ezzel nem vagyok egyedül a Szigeten (sem).

Szintén járt már nálunk az este fél 10-től a világzenei színpadnál fellépő Rachid Taha, aki nekem elsősorban rai zenészként maradt meg, pedig annál lényegesen sokoldalúbb, van rockosabb, punkosabb és technósabb arca is. Nem is egy számmal hoznám meg az arab gyökerekből táplálkozó zenéjét megismertetni azokkal, akik még nem hallották, hanem legfrissebb lemezének egyik bemutató koncertjéről egy 40 perces videóval. Ráadásként pedig ide kattintva meghallgatható a világ legjobb „hellokitty”-s dala.

Mikor először itt volt itt a Szigeten a Bad Religion, végigszentségeltem a koncertet, mert akkora tömeget vonzottak, hogy egyszerűen nem lehetett beférni a sátorba. Illetve azon szerencséseknek, akik bent voltak, ingyenszaunát is biztosítottak, némi oxigénmegvonásért cserébe. Szóval inkább a bejáratnál álldogálva néztem végig kamaszkorom egyik legkedvesebb punkzenekarát. Annyira erősen nosztalgikus a dolog, hogy még kazettán ismertem meg munkásságuk jelentős részét.

Elfogultságom tudatában merem állítani, hogy a legfülbemászóbb dallamokat ők produkálják ebben a stílusban, a szövegeik is nagyon rendben vannak, pont annyira és úgy akarják megváltani a világot, ahogy ez még nem megy át papolásba. Valószínűleg az énekest egy X-Faktorban már az első körben elmeszelnék, de szerencsére őt ez nem zavarja, így is maximálisan őrületbe tudja kergetni a közönséget.

Ráadásul végre megfelelően nagy sátorba kerültek (az A38-ba), és elég későn is lesznek (fél éjféltől).Tőlük egyébként ez a legrádióbarátabb sláger, de az alábbi videó sokkal jobb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik