Stohl András (Stohl András)
Kultúra

Filmszerep várhat Stohl Andrásra

Könyvheti könyvből készítene filmet Ardai Tamás rendező, a főszerepben leginkább a Nemzeti Színház volt színészét látná szívesen.

Törőcsik Marit és Stohl Andrást is szeretnék megnyerni ahhoz a filmhez, melyet Döme Barbara A nagymama, aki elfelejtett meghalni című novelláskötetéből készítene Ardai Tamás rendező-forgatókönyvíró. Az író-újságírónő novelláskötete – amely immár a harmadik könyve – a 84. Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Az abszurd novellákra mások mellett Ardai Tamás rendező is felfigyelt, aki szívesen írna forgatókönyvet a kötetből.

Hamarosan a filmvásznon láthatjuk?

Véleménye szerint Döme Barbara írásait olvasva szinte magunk előtt látjuk a történetet, az események pedig filmszerűen pörögnek benne; ez inspirálta őt abban, hogy forgatókönyvet írjon belőle. „A címadó novella főszerepére nagyon el tudnám képzelni Törőcsik Marit, szerintem kiváló lenne benne, ám a többi szereplőn is gondolkodtunk már. Szeretnénk megkeresni Stohl Andrást, Beleznay Endrét, Magyar Attilát is” – árulta el a terveit Ardai Tamás, akinek egyébként nem ez lenne az első közös munkája Döme Barbarával.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.