Kultúra

Kézírással másolja a Bibliát – négy évébe telt

biblia (biblia)
biblia (biblia)

Akár a középkori szerzetesek, kézírással másolja le Jakab király négyszáz éve született Bibliáját egy amerikai férfi, pedig nem tartja magát különösebben vallásosnak. Négy éve írja a művet, és úgy tűnik, a héten végre elkészül vele.

A 63 éves Phillip Patterson New York államban, Philmont falucskában él. Nyugdíjba vonulása előtt belső építészként és lakástervezőként dolgozott. A Biblia-másolás kezdetén napi 14 órát görnyedt a papírok felett, mára 6-8 órára kurtította az írást, mert így türelmesebbnek és bizakodóbbnak érzi magát.

„Egyre szélesebben tudok gondolkodni. Nem lettem vallásosabb, inkább a személyiségem teljesedett ki” – idézte a BBC a férfit.

A terv szerint e hét szombaton veti papírra az utolsó sorokat a spencertowni Szent Péter presbiteriánus templomban, amely megkapja majd a könyvvé kötött kéziratot.

Jakab – Stuart Mária fia – 1566-ban született, és 1625-ben halt meg. VI. Jakab néven előbb skót uralkodó volt, majd I. Jakabként angol király is. Bibliáját nem ő írta, hanem 47 fordítóval íratta, de ő is lektorálta. A művet nyelvforradalmasító jelentőségűként értékelik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik