Kultúra

270 másodperc alatt elkelt 65 ezer jegy

mick jagger (mick jagger, )
mick jagger (mick jagger, )

Ennyire kapós a Rolling Stones Londonban.

Négy és fél perc alatt fogyott el a 65 ezer belépő a Rolling Stones nyári londoni koncertjére. A veterán rockerek július 6-án lépnek fel a Hyde Parkban. Az együttes 44 év után tér vissza a London közepén terpeszkedő városnyi parkba. A banda 1969 júliusában – két nappal az alapító tag Brian Jones halála után – ma már rocktörténeti eseményként számon tartott koncertet tartott ugyanitt, akkor 250 ezres közönség előtt – és ingyen.

Az idei fellépésre 95 és 300 font (34 ezer és 110 ezer forint) közötti árakon hirdették meg a jegyeket. A rajongók mindazonáltal nem törődtek semmivel, az árusítás pénteki megkezdése után pillanatok alatt szétkapkodták a belépőket.Az AEG promóciós cég illetékes igazgatója, Rob Hallett elmondta London esti lapjának, az Evening Standardnek: csak azért nem fogytak el négy és fél percnél is hamarabb a jegyek, mert időbe telt, mire a vásárlók beírták hitelkártyáik számát az online értékesítési portál megfelelő rubrikájába.

Jól jártak a legnagyobb brit hitelkártya-kibocsátó, a bulit szponzoráló Barclaycard gyorsan kapcsoló – és éppen számítógépüknél ülő – ügyfelei, őket ugyanis a cég már egy nappal korábban email-üzenetben értesítette, hogy még a nagy pénteki roham előtt megvehetik belépőjüket. Mindemellett az AEG a Westminster városnegyedben élőknek is elővásárlási jogot biztosított egy kontingensnyi jegy erejéig, engesztelő gesztusként, az előkelő kerület lakói ugyanis sokszor panaszkodnak a Hyde Park nyári koncertprogramja okozta gyakori felfordulás és zaj miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik