Kultúra

II. Erzsébet lenyomta az összes Bond-lányt

A brit királynő lett „a legemlékezetesebb Bond-lány".

A Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) tiszteletbeli díjával tüntették ki a szigetország filmgyártásának támogatásáért II. Erzsébet brit királynőt, akit a legemlékezetesebb Bond-lányként méltattak a Windsorban tartott ceremónián. A rendkívüli BAFTA-díjat Kenneth Branagh adta át a 86 éves uralkodónak.

II. Erzsébet tavaly személyesen is sokat tett a szigetország filmgyártásának népszerűsítéséért azzal, hogy Daniel Craig oldalán szerepet vállalt egy Bond-etűdben a londoni olimpiai játékok megnyitója alkalmából. A pár perces film világszerte nagy sikert aratott. A szereplés pedig a királynőt pedig minden idők “„egemlékezetesebb Bond-lányává” tette – John Willis, a BAFTA elnöke szerint.

A csütörtök esti ceremónián Branagh megnevettette a hallgatóságot, amikor azt mondta, az uralkodóra még több szerep is vár, amennyiben ráér. A windsori palotában rendezett nagyszabású gálán amúgy a szórakoztatóipar mintegy 300 képviselője vett részt. Köztük volt George Lucas, Damien Lewis, a Homeland – A belső ellenség című sorozat brit sztárja, valamint honfitársa, John Hurt is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik