Kultúra
Titanic 2 (titanic 2, )

Meglett a Titanic legfontosabb emléktárgya

Egy angliai ház padlásán megtalálták és azonosították az elsüllyedt óceánjárókarmesterének rózsafa hegedűjét - közölte pénteken egy brit aukciósház.

Korábban a témában:

Hét évbe tellett, amíg az “elsüllyeszthetetlennek” kikiáltott Titanic hajótörését csodával határos módon átvészelő hangszer eredetét igazolták – mondta el Andrew Aldridge, a délnyugat-angliai Henry Aldridge és Fia családi vállalkozás résztulajdonosa.

A hegedű Wallace Hartley-é, a Titanic kis zenekarának vezetőjéé volt, aki arról lett híres, hogy egészen addig játszott a hangszeren, amíg a hajó végleg hullámsírba nem merült az 1912. áprilisi katasztrófában. A zenész holtteste tíz napot töltött a vízben, a hegedűt pedig a testéhez erősített bőrtokban találták.

A karmester anyja röviddel a tragédia után újságíróknak elmondta: “Tudtam, hogy hegedűjét magához ölelve fog meghalni. Szenvedélyesen ragaszkodott ehhez a hangszerhez”.

A hegedű Hartley menyasszonyának, Maria Robinsonnak az ajándéka volt, rajta kis ezüsttáblán felirat: “Wallysnak, eljegyzésünk emlékére. Maria”. A felirat segítségével sikerült azonosítani.

Miután kihalászták az értékes hangszert, a kanadai hatóságok elküldték Maria Robinsonnak, akinek 1939-ben bekövetkezett halálakor a hegedűt az Üdvhadseregnek adták. Az 1940-es évek elején kelt levelében a szervezet egyik zenetanára ezt írta: “Gyakorlatilag lehetetlen játszani rajta, nyilván a viszontagságos sorsa miatt”. A hangszert ezután egy családnak adták, amely a padláson tartotta.

Wallace Hartley a Titanic történetének egyik legfontosabb személyisége volt, mindenekelőtt a fantasztikus bátorsága miatt – mondta Andrew Aldridge, aki szerint a hegedű a Titanic legjelentősebb emléktárgya.

A különleges sorsú hegedű értékét legalább 100 ezer euróra (közel 30,6 millió forintra) becsülik. Húsvéttól a belfasti városházán állítják ki (ebben a városban építették meg a Titanicot). Egyelőre nem bocsátják árverésre – mondta Andrew Aldridge, aki több múzeummal is tárgyal az esetleges adásvételről.

A Titanic első útján jéghegynek ütközött és elsüllyedt a jeges Atlanti-óceánon 1912. április 15-re virradóra. A hajón tartózkodó mintegy 2200 emberből 1500 veszett oda, közöttük a zenekar nyolc tagja.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.