Kultúra

Ő lehet Vidnyánszky utódja

rackevei(960x640).jpg (ráckevei)
rackevei(960x640).jpg (ráckevei)

Ráckevei Anna színésznőt támogatja Kósa Lajos polgármester, a kulturális városvezetés és a társulat is.

A debreceni Csokonai Színház élére pályázó három jelölt közül Ráckevei Anna színésznő a legesélyesebb, aki Gemza Péter koreográfus-rendezővel közösen nyújtott be pályázatot – írja a Népszabadság szerdai számában.

A lap – a debreceni városházáról kiszivárgott információk alapján – úgy tudja, hogy a Csokonai Színház vezetésére pályázó Ráckevei Anna (illetve a vele pályázó Gemza Péter) élvezi Kósa Lajos polgármester és a kulturális városvezetés támogatását, illetve ő a favoritja a teátrum társulatának is, amelynek egyébként hét éve maga is tagja.


Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

A posztra azért írtak ki pályázatot, mert a színházat 2007 óta irányító Vidnyánszky Attila időközben a Nemzeti Színház vezetője lett. A beadott pályázat szerint a páros azt az irányvonalat követné, amelyet Vidnyánszky vitt – írja a napilap.

A debreceni teátrum direktori posztjára kiírt pályázatra a Ráckevei-Gemza pároson kívül jelentkezett még Kelemen Csaba színész és Nagy Viktor rendező is.

A szakmai bizottság kedden azt ajánlotta a debreceni közgyűlésnek, hogy Ráckeveit válassza igazgatónak, a testület hamarosan dönt – áll a Népszabadság cikkében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik