Kultúra
nemzeti színház (nemzeti színház, )

Félelem és fájdalom a Nemzetiben

Büszke lehet a magyar kultúra a Nemzeti Színház öt évére, véli Alföldi Róbert. Azt pedig cinizmusnak tartja, hogy számon kérték, miért nem gratulált utódjának.

Korábban a témában:

Idegesítő lehetett a személye, hogy nem a jelenlegi kormány nevezte ki, valamint az is, hogy nem romantizáltak – mondta a Népszabadságnak adott interjújában Alföldi Róbert arról, hogy mi lehetett a hatalom problémája a színházzal. A direktor úgy érzi, erre az öt évre büszke lehet a magyar kultúra. Akik idejárnak, azok garantáltan büszkék – fogalmazott, hozzátéve, hogy ezt mutatja a mostani, előadásokat elözönlő „katasztrófaturizmus” is.

Csodálatos dolgok történtek velünk, és felelős vezetőként nem a személyes érdekeim miatt folytatnám, hanem azért, hogy a társulat együtt maradhasson, az előadásainkat láthassák a nézők – mondta Alföldi.

Azt, hogy miért nem gratulált Vidnyánszky Attilának, így indokolta: „Ez az egész olyan, mint egy futóversenyen, ahol az egyik versenyzőt autóval viszik be a célba, a másik meg a saját lábán fut, és értelemszerűen később ér oda. Cinizmusnak tartom egy ilyen helyzetben számon kérni a gratulációt” – fogalmazott.

A távozó színiigazgató szerint utódját félelem és fájdalom várja, és fontos próba az, hogy lesz-e közönsége Vidnyánszky Nemzetijének, hiszen Debrecennel ellentétben Budapesten a sok színház miatt verseny van.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.