Belföld

Vidnyánszky ismerkedik a Nemzeti színészeivel

vidnyánszky attila (vidnyánszky attila)
vidnyánszky attila (vidnyánszky attila)

Találkozott a Nemzeti Színház társulatával Vidnyánszky Attila, a teátrum július 1-jétől kinevezett vezetője pénteken.

Vidnyánszky Attila péntek délután találkozott a Nemzeti Színház összes munkatársával, majd külön beszélgetett a társulat színész tagjaival – értesült az MTI a decemberben kinevezett új vezető egyik közvetlen munkatársától pénteken. Tájékoztatása szerint Vidnyánszky Attila köszönetet mondott Alföldi Róbertnek, a színház jelenlegi vezetőjének, hogy lehetővé tette és megszervezte a találkozót.

A beszámoló szerint Vidnyánszky Attila a társulattal való első találkozáskor ismertette a munkatársakkal, hogy milyen elvek alapján szeretné működtetni a színházat és milyen elképzelései vannak az elkövetkező évadokra.

Nyugodt hangvételű szakmai beszélgetések zajlottak le – mondta Vidnyánszky munkatársa -, amelyeknek kettős célja volt: az egyik, hogy Vidnyánszky Attila a társulat előtt röviden ismertesse elképzeléseit, a másik pedig, hogy arról tájékoztassa őket, hogy – amint ez a színházi világban szokásos – elkezdik a szerződtetési tárgyalásokat a társulat tagjaival. A színházak vezetőinek február végéig kell közölniük a jövő évadra vonatkozó szerződtetési szándékot a művészekkel. Vidnyánszky Attila minden színésszel külön tárgyal majd a jövőbeni együttműködés lehetőségéről.

Az új igazgató munkatársának tájékoztatása szerint Fekete Péter – a január 15-től kinevezett miniszteri biztos – is jelen volt az eseményen. Arra a kérdésre válaszolva, hogy miként kezdi a munkát Vidnyánszky Attila és Fekete Péter a Nemzeti Színházban, elmondta: az új vezető a napokban elkezdte sorra megnézni a színház azon műsoron lévő előadásait, amelyeket eddig nem látott, és egyesével találkozni fog a színészekkel. Arról, hogy mely előadás marad műsoron és a távozó színészek továbbviszik-e szerepeiket, még nem tudott tájékoztatást adni.

Szólt arról is, hogy a részvénytársaságként működő színháznak rövid időn belül be kell nyújtania a 2013-as üzleti tervet, amely már csak Alföldi Róbert és Fekete Péter együttműködésében készülhet el.

Az MTI értesülése szerint a társulati ülésen – amelyen a színház csaknem minden munkatársa megjelent – elhangzott az is, hogy Vidnyánszky Attila mindent megtesz annak érdekében, hogy az évad végéig a bemutatók és az előadások a tervezett formában, zökkenőmentesen megvalósuljanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik