A tánc, amiről itt szó van – Garcia-Lorca szürreális látomása a halálba-elmúlásba forduló, csak pillanatokig s a pillanatokban létező szerelemről, amelyet, a filmben is elhangzó zenés átiratában Leonard Cohen tett népszerűvé – nem más, mint a két ember között megvalósulni soha nem tudó egység elsiratása.
A hozzá rendelt történet jóval szimplább: A majdnem boldog, ám a szenvedélyt mégis nélkülöző házasságban élő Margot – hosszas verbális előjátékok után – viszonyba keveredik a jóképű szomszéddal, majd el is hagyja érte szakácskönyv-írásnak élő férjét. A jól temperált, ismerősökkel, rokonokkal belakott élet felrúgása – amit a fiatalasszony ellenpólusként szerepeltetett nővére nem mer megtenni, inkább alkoholista lesz – mégsem tudja boldoggá tenni az asszonyt. Az úgy hiányolt szenvedély csak ideig-óráig lángol: az új pár végül ugyanolyan ernyedten bámulja a tévét, mint a régi tette a film elején. Margot magányos. A film szerint az élet, mint olyan, sok magányos ember próbálkozása az együttlét látszatának felkeltésére. Ez az alapállás Bergmannál mindig hiteles volt. Sarah Polley munkájában azonban az egyetlen fontos kérdés – hogy saját boldogtalanságunkat nem csak elszenvedjük, hanem teremtjük is – fel sem merül. A hősnek sem egzisztenciális problémái (miből fizetem ki a számlákat?), sem egzisztenciális kérdései (mi az értelme az életemnek? egyszerűbben: mi az én szerepem, mulasztásom saját életem kudarcában?) nincsenek. A felszínes megközelítés így egy mísz háziasszony válogatott szenvelgéseit eredményezi, amelyen a boldogtalan női karakterek ábrázolásában otthonos főszereplő, Michelle Williams sem tud segíteni. A karizmatikus kisugárzású színésznő hiába fogalmazza mindezt a sok szomorúságot, lángolást, elbizonytalanodást, és szorongást alakításával egy saját élete értelmét meglelni nem tudó, választásaival a vágyott összhangot elérni nem képes asszony (melo)drámájává – a szenvedély, az izzás éppúgy hiányzik a filmből, mint a hősnő életéből.
Ajánljuk: azoknak, akik szeretik nézni, amint amerikai (na jó, most kanadai) kertvárosi népek szomorkodnak a nagy jólétben.
Nem ajánljuk: azoknak, akik szerint meg mi lenne, ha egyszer valami komolyabb kérdéssel is szembesülniük kellene fent nevezetteknek, mint, hogy „önmagam vagyok-e éppen vagy nem-e vagyok-e éppen önmagam. E?”
TPP
Take This Waltz – színes, feliratos kanadai-spanyol-japán film, 2011. Rendezte: Sarah Polley. Szereplők: Michelle Williams (Margot), Seth Rogen (Lou), Luke Kirby (Daniel),Sarah Silverman (Gerardine), Jennifer Podemski (Karen), Aaron Abrams (Aaron). 116 perc. Forgalmazó: Cirko Film
Hazai bemutató: december 27.
