Kultúra

Kínai harcművészeti filmmel nyit a Berlinale

Vong Kar-vaj kínai filmrendező A nagymester című filmjével nyílik meg februárban a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál – jelentették be szerdán a szervezők.

Az 1930-as években játszódó dráma főszerepeit olyan sztárok alakítják, mint Tony Leung, Ceji Csang és Csang Csen. A film Jip Man harcművész mester életét dolgozza fel. A sanghaji származású Vong korábban többek között a Csungking expressz, az Édes2kettes és a Szerelemre hangolva című filmjeivel aratott nemzetközi sikert. Az 54 éves rendező-forgatókönyvírót a Berlinale szervezői a fesztivál nemzetközi zsűrijének vezetésére is felkérték.

A 2013. február 7. és 17. között tartandó filmmustrán izgalmas versenyprogram várja a közönséget. Műsorra tűzik Ulrich Seidl Paradicsom-trilógiájának harmadik darabját, a Paradies: Hoffnung című filmet, amely a szexturizmusról szól, továbbá Gus Van Sant földgázüzletről készült, Promised Land című munkáját, amelyben Matt Damon játssza az egyik főszerepet.

Az Arany Medvéért folyó versengésben egy román film, Calin Peter Netzer rendező Child’s Pose című alkotása, egy dél-koreai produkció, Hong Szang Szutól a Nobody’s Daughter Haewon, valamint Sebastián Lelio chilei rendező Gloria című munkája is részt vesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.