Traui tájkép naplemente idején
Lassan megszokjuk, hogy a nagy aukciósházak árveréseik előtt szenzációs leletekkel próbálják magukra irányítani a figyelmet. Legutóbb a BÁV rukkolt elő egy még soha nem látott Than Mór-képpel, ami végül 1,9 millióért kelt el. Erre alaposan rátromfol a Virág Galéria, amelyik 80 milliós kikiáltási árral indítja a 113 éve „bujkáló”, most előkerült Csontváry-képet, s azt reméli, hogy a szenzációs lelet ára megduplázódhat vagy akár megháromszorozódhat az árverés során. A kép jó eséllyel megdöntheti a hazai árverések minden rekordját.
„Az évtized kultúrtörténeti szenzációja”, „egy festmény képzőművészeti krimibe illő története” – ehhez hasonló hangzatos szlogenekkel aposztrofálták a galériatulajdonosok a „Traui tájkép naplemente idején” című kép előkerülését, és az arról szóló sajtóbemutatót. Ha az utóbbi szlogen némileg marketingtúlzásnak tűnik is, az előbbi akár még igaz is lehet.
A napút festője
Csontváry Kosztka Tivadar („a napút festője”) élete és művészete tele van legendával, misztikummal. Már festői pályája is különös módon kezdődött. A 27 éves koráig gácsi patikussegédként dolgozó Csontváryt mindenki kissé különc, de csendes, szorgalmas embernek ismerte. 1880. október 13-án, egy meleg őszi délután leült a patika ajtaja elé pihenni, s szórakozottan lerajzolta egy vénycédula hátára a szemközti ökrös szekeret. A rajzot „az idős, jólelkű” patikavezető megdicsérte, majd – ahogy önéletrajzában írja – tenyerében megjelent egy fényes háromszög, és a feje fölül hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél!”. Ezután külföldi utazásokra indult, majd hazaérve saját gyógyszertárat nyitott, és még évekig dolgozott patikusként, hogy legyen pénze a nagy „motívumot” kutató utazásokra. Csak 41 éves korától tanult rendszeresen festeni. Művészetéről külföldön, főleg Párizsban a legnagyobb kritikusok nyilatkoztak elismerően, de itthon nemigen ismerték el. Ehhez különc életvitele és – élete vége felé egyre kifejezettebb – látnoki-prófétai allűrjei is hozzájárultak, melyeket a képeit elemzők közül többen pszichopatológiásnak tartanak. Ma a kutatók összesen 126 Csontváry-művet tartanak számon (festmény és grafika).
A legenda része többek között a „traui ciklus”, amelyről eddig ellentmondó információk álltak még a szakemberek rendelkezésére is. Maga a festő is hol négy, hol öt kép létezéséről adott hírt. A kutatók évtizedeken át keresték a lappangó festményt, és hogy a közelében jártak, azt az bizonyítja, hogy adatai búvópatakként felbukkantak a monográfiákban. Igaz, hogy a művészettörténészek tévesen szerepeltették a tulajdonosok nevét és a kép méretét, a címét pedig más festményhez rendelték hozzá.
A most előkerült festmény rendet tesz ebben a történetben: ez minden kétséget kizáróan a ciklus ötödik darabja. Csontváry 1899-ben és 1900-ban a dalmát kisvárosban, Trauban (ma Trogir) készítette ezeket a képeket, idáig négy volt ismert (ebből egy a Nemzeti Galéria, a másik három magángyűjtők tulajdonában van). A Traui tájkép naplemente idején szintén magángyűjteményből került elő, s kerül kalapács alá nemsokára.
Trau anno és Trogir ma
Kriminek kicsit túlzás
Minden festmény története izgalmas, de talán krimit emlegetni egy kicsit túlzás. A több mint száz éven keresztül a nagyközönség elől rejtve lévő festmény idén nyáron került elő. Egy ismeretlen magángyűjtő kereste meg a Virág Galériát azzal, hogy értékesíteni szeretne egy évtizedek óta a családja birtokában lévő Csontváry-művet, amely az ismert monográfiákban nem szerepel, de közvetlenül a Kosztka családtól került a birtokukba. A kép hátoldalán szereplő felirat szerint a művész nővére, Kosztka Irén 1922-ben ajándékozta a festményt Geist Gáspárnak, a csákói kastély tulajdonosának, aki a magyar lósport kiemelkedő képviselője volt, és emellett éles szemű, kiváló érzékkel megáldott műgyűjtő.
„Egy kis képecskét, amely egy tengerparti dalmát várost ábrázol a lenyugvó nap, a felkelő hold és a part menti lámpák fényében, tartott meg Irén néni magának. Ezt a képet ajándékozta nekem, mondván, hogy jobb kezekbe az nem kerülhet, mert ő már öreg, családtagjai pedig úgysem becsülnék meg a képet” – mesélte Geist Gáspár a Kosztka Irénnel történt drámai találkozásról. A mű története 1922-től napjainkig pontosan nyomon követhető. A festmény Geist Gáspár tulajdonában volt 1922-től 1972-ben bekövetkezett haláláig, közben 1951-ben letétbe került a Szépművészeti Múzeum Új Magyar Képtárában. 1972-től 1990-ig Geist Gáspár unokahúgának, illetve az ő örököseinek birtokában volt, 1990-től pedig magángyűjteményben.
A traui ciklus készültének pontos helye jól beazonosítható, hiszen Csontváry topografikus hűséggel festette meg a helyszínt. A sajtóbemutatón Virág Judit elmesélte, és fotókat is mutatott arról, hogy elutaztak Trogirba az immár öt festményről készült fényképekkel, és pontosan meg tudták mondani, hol állította fel annak idején Csontváry a festőállványát. A századforduló tengerpartja ugyanis szinte alig változott. A kisváros hídfőjénél festette meg az eléje táruló látványt – az óvárost és a zárdát –, majd festőállványát 180 fokkal megfordítva, a híd másik oldalán lévő partszakaszt.
Az aukciós eladási rekordokat Csontváry Kosztka Tivadar és Munkácsy Mihály művei tartják. Az elmúlt évtizedben mindössze három alkalommal került kalapács alá Csontváry-kép, ez lesz most a negyedik. A festmény a Virág Judit Galériában december 1–15 között megtekinthető, majd december 16-án a Kongresszusi Központban minden bizonnyal új tulajdonosi bejegyzést kap.
