Kultúra
Rupaner-Galle-Margo(1)(960x640)(3).jpg (Rupáner-Gallé Margó)

Két kisgyerek mellett is kirobbanó formában

Alig egy hónapja jelent meg a második kisregénye, de a kiadója már szerkeszti a folytatást, sőt időközben online babanaplóval és receptgyűjteménnyel is előrukkolt. A fiatal írónő, Rupáner-Gallé Margó korántsem tétlenkedik két kisgyermek nevelése mellett.

Korábban a témában:

„Lizi nagy édes baba, végigalussza az éjszakát” – meséli Rupáner-Gallé Margó. Így már érthető, hogyan jut ideje az írásra a 29 éves hartai szerzőnek, aki augusztusban adott életet második gyermekének.

Nem áll le a harmadiknál

A Lányok a kastélyból című kisregénye után már október elején a kezünkbe vehettük a folytatást, a Nászajándék Salzburgból című kötetet, amelyben tovább bonyolódik az Arlene és Leon között kibontakozó szerelmi szál, illetve a Márai-kastélyban nevelkedett mostohatestvérek sorsa. Ráadásul a könyvsorozat következő, a Malom a tóparton címmel megjelenő részére sem kell hónapokat várni: már karácsony előtt a könyvesboltokba, újságosstandokra kerül.

Rupáner-Gallé Margó – Forrás: Aba Könyvkiadó

A harmadik kötetben azonban kivételesen nem Arlene és Leon kapcsolata áll a középpontban, a három lánytestvér közül ezúttal Izadóra lesz a kisregény főhőse. Attól pedig nem kell tartani, hogy búcsút kell mondani a „három nővérnek”, hiszen – mint Margó a Hír24-nek elmondta – már javában készül a negyedik kötet, ugyanezekkel a főszereplőkkel. Elmondása szerint nagyon megszerette a karaktereket, akárcsak az olvasók, és még sok izgalmas sztorit „ki tud hozni” ennek a családnak a történetéből.

Más vizekre evezett

A némettanárnőből avanzsált írónő egyszerre több vasat tart a tűzben, hiszen a kisregények mellett internetes babanaplót is ír, valamint hétről hétre új receptkülönlegességgel örvendezteti meg a netezőket.

„Terveztem, hogy babanaplót írok a második kislányom megszületése után, és éppen akkor jött a felkérés” – árulta el lapunknak. A heti 1-2 alkalommal megjelenő „naplóbejegyzések” írásába augusztus 17-én, második kislánya megszületése után vágott bele. A humoros hangvételű, blogszerű írásait több internetes női portál (kiskegyed.hu, lifemagazin.hu, nőkorszak.hu) is rendszeresen közli. Mint mondja, egy-egy bejezés három részből áll: az első a nagyobbik lányáról, Lauráról, a második a kisebbikről, Lizáról, a harmadik pedig a kettőjük kapcsolatáról szól.

Ami pedig a konyhafortélyokat illeti, kéthetente betekinthetünk a Rupáner-konyha titkaiba. Margó ugyanis a saját maga alkotta ételeket ajánlja, egy kis történelmi háttérrel. „Ezek kimondottan bajor–magyar fogások, a receptekben ugyanis ötvözöm a két konyhát” – hangsúlyozta. Az írónő az egyre népszerűbb klasszikus bajor receptek magyarosított változataiból mutat be újabb és újabb fogásokat, kezdve a sörperec-pizzától a bajor sajttortán át egészen a pékné módra elkészített bajor csülökig.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.