Kultúra

Nyílt levél Isten helyett Markónak

Táncreakció – ezúttal a Közép-Európa Táncszínház vezetője írt nyílt levelet Markó Ivánnak.

Szögi Csaba még Markó Ivánnak sem hagyja, hogy elpusztítsa azt a Markó Ivánt, aki benne él. A táncművész, koreográfus nyílt levelében elismeri, egyre nehezebb a küzdelem, és fél, hogy vesztésre áll. Az elmúlt hetekben nagy felháborodást váltott ki a hazai táncművész-társadalomban, hogy Markó társulata, a Nemzeti Fesztivál Balett – pályázat nélkül, a verseny kizárásával – majdhogynem annyi pénzt kapott Orbán Viktor utasítására, mint az összes többi társulat együttvéve.

Hogy ez tényleg az ő döntése volt, azt maga a kormányfő ismerte el, amikor személyes levélben válaszolt a táncművészek nyílt levelére. A tiltakozó levelet Szögi is aláírta. Ahhoz már nincs mit hozzátennie, arra viszont reagálnia kell, hogy a Hír TV adásában lehazugozta, Káinnak és irigynek nevezte Markó.

Ezúttal a Közép-Európa Táncszínház vezetője a színház.hu-n arra emlékezteti Markót, hogy ha valóban olyan nagy tisztelet él benne „a táncművészet templomában dolgozó táncművészek iránt, akiket papnőknek és papoknak” nevez, akkor a most kapott 130 millióból 20 milliót juttasson el számukra, hogy ők is „ki tudják fizetni a rezsijüket, legyen társadalmi biztosításuk, és be tudják fizetni gyerekeiknek a menzát”. Szögi szerint a 20 millió forintos támogatásnak köszönhetően megmenekülne 34 éve alapított társulatuk, és a maradék 110 millióból Markó is megvalósíthatja álmait.

A Szögi Csaba által kifogásolt interjúban Markó Iván azt állította, hogy a tiltakozás hátterében nem a pénz áll, hanem az irigység, mert őt nagy adag tehetséggel áldotta meg az Úr. Ezért valójában annak a megkérdőjelezése, hogy miért kapott társulata 130 millió forintot, nem neki vagy a kormányfőnek sértő, hanem az Úristennek.

„Ez a levél nem nekem szólt, vagy az együttesemnek, vagy Orbán Viktornak, ez a levél a Jóistennek szólt, mert a Jóisten nem demokrata, semmiben nem ad nekünk ugyanannyit, se testileg, se lelkileg” – nyilatkozta a koreográfus, aki elárulta, szeretné Madách Imre Az ember tragédiája című művét táncos formában színpadra állítani.

Szögi szerint még ezt is támogatná a 20 milliós átutalás, mert Az ember tragédiája táncszínpadi adaptációja bemutatásakor Markó a maga érdemének tudhatná, hogy közben „egy társulat tragédiájának fekete felhőit” is eloszlathatta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.