Kultúra

Így lesz élvezetes a töritanulás

trux béla (trux béla)
trux béla (trux béla)

Tankönyv helyett regényből tanulni? Erre tett kísérletet Trux Béla, a hazai történelmi regényirodalom egyik nagy felfedezettje. Az informatikusból lett író, ha kell, éveket tölt anyaggyűjtéssel a történelemhűség miatt.

Trux Béla fejében már régóta érlelődött, hogy egyszer papírra veti a keresztes háborúk idején jelentős város, Akkon történetét, hiszen gyermekkora óta rajong a témáért. Pár éve egy autoimmun betegség otthoni tartózkodásra kényszerítette. Felesége azonban rábeszélte, hogy használja ki az otthonlétet, és írja meg a regényét, amelyet már évek óta tervezgetett.

Szabadidejében íjászkodik – Fotó: Aba Kiadó

„Mielőtt belevágtam volna az írásba, egy évet fordítottam a kutatómunkára, az írással együtt pedig összesen nyolc évig tartott a könyv elkészítése, mert előfordult, hogy hónapokra leálltam az írással, annyira beleástam magámat egy-egy dologba” – nyilatkozta a Hír24-nek az író, akinek A templomos lovag – Akkon I. címmel nyáron jelent meg az első kötete (itt beleolvashat!). Mint mondja, számára nagyon fontos a történelemhűség, nem engedhette meg, hogy hibás adatokkal adjon ki könyvet.

Ám nem kell sokat várni a középkorban játszódó regény folytatására sem, a következő kötet (Akkon II.) ugyanis már karácsonyra a boltokba kerül. A rekordidő azzal magyarázható, hogy a két mű eredetileg egy, 1500 oldalas regénynek készült, ám végül kettőbe lett szedve az élvezetesebb olvasáshoz. Így az első kötetben az Akkon ostromához vezető út politikai szálait ismerhetjük meg, míg a második kötetben magát az ostromot. A város és a főszereplők története azonban korántsem ér itt véget. Az informatikusból avanzsált regényíró ugyanis trilógiává duzzasztja kedvenc korszakát: a harmadik kötetben a főszereplők sorsát viszi tovább, ám már más címmel.

A hobbiként íjászattal foglalkozó szerző további tervei között szerepel a muhi csata feldolgozása, középpontban a templomos lovagokkal, hiszen nekik is oroszlánrészük volt az ütközetben, erről pedig viszonylag keveset tudunk. Ám egy másik regényterv is kibontakozóban van, még pedig egy utópisztikus, scifi-szerű regény, amely a mai Magyarországon játszódna, fiktív politikai pártokkal, s a bosszúállás és az összeesküvés kapna benne hangsúlyt.

Manapság dúskál a hazai könyvpiac történelmi regényekben (például Bíró Szabolcs: Non nobis Domine I. – Kelet oroszlánja című regénye), ám mint Trux Béla megjegyezte, szükség is volt már alternatívára a vámpíros, fantasy-irodalmaknak. „Nem száraz, hanem olvasmányos a könyv azért, hogy játékosan megismertessem a diákokkal a történelmet” – árulja el a regényíró, aki azért is törekedett a könyvében a hitelességre, hogy lehessen belőle tanulni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik