John Travolta és Olivia Newton-John (John Travolta és Olivia Newton-John)
Kultúra

Újra együtt a Grease álompárja

Több mint 30 évvel világraszóló közös filmsikerük után John Travolta és Olivia Newton-John újra együtt énekel, mégpedig egy karácsonyi lemezen.

A november 13-án debütáló This Christmas című albumot a Universal Music Enterprises adja ki. Travolta és partnere mellett olyan nevek szerepelnek az előadók listáján, mint Barbra Streisand, Tony Bennett, James Taylor, Chick Corea, Kenny G és Cliff Richard.

A Grease egykori főszereplői az I Think You Might Like It című számot éneklik együtt a lemezen. A dal egyfajta “folytatása” a musical egyik legsikeresebb betétjének, a You’re the One That I Want címűnek. A szerző ezúttal is ugyanaz: John Farrar. “Tökéletességre törekedtünk” ezzel a dallal – mondta Travolta, míg az ausztrál énekes-színésznő a korábbi nagy siker jelentőségét emelte ki pályafutásukban. “Ha nem lett volna az a szám, nem lennénk most itt több mint harminc év múltán” – fogalmazott Olivia Newton-John.

A novemberben megjelenő és 13,99 dollárért kapható karácsonyi album borítóján a két színész látható. A lemezen összesen 13 dal szerepel, a bevételeket a Travolta elhunyt fiának nevét viselő alapítvány, a Jett Travolta Foundation, illetve az Olivia Newton-John által fémjelzett melbourne-i rákközpont kapja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.