ARC plakát (ingyenes, arc plakát, )
Kultúra

ARC – cenzúrázva

Egy év kihagyás után, a díjátadóval vette kezdetét formálisan is az idei ARC-kiállítás. A legjobb pályaművek egyike nem látható, a Mahir nem díjazta.

Az idei ARC-kiállítás legjobb plakátjának Székely Petra Miért is lenne jó kedvünk? című, az utóbbi néhány év legmegrázóbb magyar eseményeit felelevenítő grafikáját találta a zsűri. A második díjat Holányi Katalinnak ítélték Jó a kedv című plakátjáért, a harmadik pedig Császár Norbert Mese címet viselő grafikája lett. A díjazottak együtt pénteken a Szépművészeti Múzeumban vehették át a kitüntetéssel járó ajándékokat.

Bakos Gábor, az ARC ügyvezető igazgatója az eseményen kifejtette, hogy bár az elmúlt évben a gazdasági válság következtében elmaradt a kiállítás, idén töretlen lelkesedéssel folytatták korábbi munkájukat. Kiemelte: az ingyenesség és a 24 órás nyitva tartás biztosításával továbbra is arra törekszenek, hogy a kiállítást minél többen megtekinthessék, és fontos számukra az is, hogy bárkinek lehetősége nyíljon a bemutatkozásra és a szabad véleménynyilvánításra.

“Ahogy a kiállítást megelőző pályázat szövegében megfogalmazzuk, foglalkozástól, kortól, nemtől, nemzeti és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül, immáron 12. alkalommal gyakorolhatja bárki demokratikus jogát, hiszen az ARC-kiállítás nem egyszerűen a képalkotásról szól, hanem arról, hogy bárki teret és tartalmat adhat társadalmi reflexióinak” – mondta az ügyvezető igazgató.

Idén a megadott fő téma a szólásszabadsághoz kapcsolódott, a Himnusz második sora a “…Jó kedvvel, bőséggel…” – mint mondta – végtelen lehetőséget és jelentéstartalmat rejtett magában.

Geszti Péter az ARC egyik alapítójaként azt kívánta minden alkotónak, leendő pályázónak és a közönségnek egyaránt, hogy mindig képesek legyenek megőrizni kritikai gondolkodásukat és nyitottságukat, amelyre maga az ARC is törekszik.

Külön egységet képez a kiállításon a fő téma és az ARC+, a kreatív és tehetséges magyarokat a középpontba állító rész mellett a HVG hetilap elmúlt 20 évének címlapjaiból bemutatott válogatás, amelyet az óriásplakátok között felállított oszlopokon lehet megtekinteni.

Az online elérhető ARClapon (www.arcmagazin.hu/arclap/) a kiállítás teljes anyaga megtekinthető, továbbá az érdeklődők többek között Bakos Katalin művészettörténész, Kálmán C. György és Gerényi Gábor publicisták írásait is elolvashatják.

Bakos Gábor beszámolt arról is, hogy egyetlen plakát van, amelyet a zsűri beválogatott ugyan a legjobbak közé, azonban mégsem állítottak ki az Ötvenhatosok terén, mert ahhoz az egyik főtámogató, a MAHIR Cityposter nem járult hozzá. Szerényi Szabolcs és Bátorfy Attila A médium az üzenet című pályamunkája az online ARClapon tekinthető csak meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.