Kultúra

Újabb romantikus kisregény a láthatáron

Rupaner-Galle-Margo(1)(960x640)(1).jpg (Rupáner-Gallé Margó)
Rupaner-Galle-Margo(1)(960x640)(1).jpg (Rupáner-Gallé Margó)

Hamarosan már a kezünkbe vehetjük Rupáner-Gallé Margó második kötetét. A magyar romantikus regényirodalom legújabb képviselője éppen addigra készült el a kézirattal, amikorra már esedékes volt befeküdnie a kórházba születendő gyermekével.

Megszülte második kislányát, de előtte leadta második kisregényének a kéziratát a Harta nagyközségben élő Rupáner-Gallé Margó, aki a Lányok a kastélyból című romantikus regény szerzőjeként vált népszerűvé. „Jól vagyunk, egészségesek vagyunk, és kívánom mindenkinek, hogy ekkora szerencséje legyen az életben és a munkájában” – nyilatkozta a boldog kismama.

A némettanárnőből avanzsált 29 éves írónő stressz nélkül feküdhetett be a kórházba, és készülhetett a csöppség világra hozatalára, hiszen egy nappal korábban sikerült befejeznie a Nászajándék Salzburgból című, második könyvét. A hírlapárusoknál és a könyvesboltokban hamarosan megvásárolható kisregény – amelyben tovább bonyolódik az Arlene és Leon között kibontakozó szerelmi szál, illetve a Márai-kastélyban nevelkedett mostohatestvérek sorsa – a Lányok a kastélyból című könyv folytatása.

Sőt, mint a Hír24-nek korábban adott interjújából kiderül, a trilógia utolsó kötetére sem kell sokat várni. Amennyiben a két kisgyermek mellett elegendő ideje jut az írásra, akkor a rajongók már karácsony környékén viszontláthatják a már megkedvelt főszereplőket.

Az immár kétgyermekes Rupáner-Gallé Margó némettanárként dolgozik a Bács-Kiskun megyei nagyközség iskolájában, s gyermekkora óta három szenvedélynek hódol: a családnak, az írásnak és a lovaglásnak.

Bővült a család, bővült a könyvrepertoár

Ajánlott videó

Olvasói sztorik