Kultúra

Sziget-nagyszínpadra léptek a nyertesek

Sziget-Fesztival(2)(960x640)(1).jpg (Sziget Fesztivál)
Sziget-Fesztival(2)(960x640)(1).jpg (Sziget Fesztivál)

Átvették az ingyenes hetijegyüket az 1993 óta minden évben fesztiválozók.

Az idei Sziget fesztiválra szóló ingyenes hetijegyet vehettek át kedden azok, akik az elmúlt hónapokban hitelt érdemlően bizonyítani tudták, hogy az 1993-as indulástól kezdve valamennyi eddigi Szigeten ott voltak. A belépőket Gerendai Károly, a rendezvény főszervezője az épülő nagyszínpadon adta át. “Köszönjük a bizalmatokat az elmúlt 19 Szigeten, megérdemlitek, hogy a jubileumi rendezvényen ingyen szórakozhassatok” – fogalmazott Gerendai Károly.

A fesztivál szervezőinek a 20. rendezvény apropóján tett tavaszi felhívására a megadott határidőig, július 15-ig összesen húszan tudták igazolni, hogy valamennyi Szigeten ott voltak. Azok kaphattak ingyenes hetijegyet, akik egy blogoldalra feltöltötték korábbi karszalagjaik fotóit vagy más módon, például videókkal, sztorikkal bizonyították Sziget-hűségüket. (Azoknak, akik három valamelyik évről tudták igazolni, hogy kint jártak a Szigeten, 50 százalékos kedvezmény járt a hetijegyre. Ezres nagyságrenben vannak a félárú jegyesek.)

A húsz kitartó szigetelő közül tizenketten személyesen jöttek el a keddi ceremóniára, jutalmuk a belépő mellett egy-egy Sziget-könyv, egy CD, egy idei programfüzet és egy VIP-badge volt. Egyikük elmondta: gyűjtőszenvedélyének köszönhetően rakta el régi karszalagjait, belépőit. “Barátaimmal régóta használunk sms- és email-listát, ezeket is igazolni tudtam, ami használt a 19 év igazolásához” – fogalmazott. Mint hozzátette, az első két Szigetre még Székesfehérvárról jött fel a barátaival, és a két évtized alatt a legtöbbször kint sátoroztak a fesztiválon. Felidézte, hogy az első Szigeten 1993-ban összesen két színpad volt, jó messze egymástól, ezért óriási távolságokat kellett megtenniük közöttük. Egy hölgy úgy érkezett, hogy a karján ott voltak a karszalagok. Meg is mutatta munkatársunknak, hogy le és fel tudja venni ezeket úgy, hogy a szalag sértetlen marad.

A Szentesről érkezett Arató Mátyás elmondta: az első Szigetre úgy keveredett el, hogy a fesztivál előtt városukban volt egy Sziámi-koncert, amelyet Gerendai Károly szervezett. “Később magam is dolgoztam a Szigeten, szerveztem zenekarokat ide és egy Bahia-boltot is vezettem itt” – idézte fel Arató Mátyás.

Az 1993 augusztusában rendezett első Sziget fesztiválon fellépett például a Lord, az Andersen, a Deák Bill Blues Band, Bródy János, a Ladánybene 27, a Tankcsapda, a Trottel, a Kampec Dolores, Vukán György, az Ági és a Fiúk, a Takács Tamás Dirty Blues Band, Török Ádám és a RABB, az After Crying, Hobo, a Quimby, a Kispál és a Borz, valamint az ef Zámbó Happy Dead Band.

A “mínusz kettedik” nappal vasárnap kezdődő idei fesztivál helyszínén, az óbudai Hajógyári-szigeten már javában zajlik a színpadok, a különböző programhelyszínek építése, a nagyszínpad szerkezetkészen áll, a járólapokat hamarosan elkezdik lerakni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik