Kultúra

Véget ér a Két férfi egy eset

ZDF logo (zdf, logo, )
ZDF logo (zdf, logo, )

A máig népszerű német krimisorozatot több mint harminc év, és háromszáz rész után szünteti be a ZDF.

Az utolsó szavak című befejező rész forgatását a héten kezdték el a ZDF német közszolgálati televízió közleménye szerint. Josef Matula magánnyomozó utolsó kalandját 2013 elején sugározza majd a csatorna. Arról nem szól a közlemény, hogy a sorozat miként végződik és a Matulát alakító Claus Theo Gärtner is csak annyit mondott a Bild című lapnak, hogy nem szeretné, ha a karakter halálával érne véget az 1981-ben kezdődött történet.

A Frankfurtban játszódó epizódok visszatérő dramaturgiája szerint Matula egy letartóztatott ártatlanságát igyekszik bizonyítani egy ügyvéd segítségével. Matula figurája állandó, az ügyvédé a 300 rész alatt négyszer változott. A sorozatot eredetileg 12 részesre tervezték, de az első évadban 50 százalék körüli nézettségi arányt értek el, ami annak ellenére is kirobbanó sikert jelent, hogy 1981-ben még nem voltak kereskedelmi televíziók, amelyek szétaprózták volna a közönséget, ezért a folytatás mellett döntött a csatorna.

A sorozat változatlanul népszerű, a péntek esti műsorsávban vetített részeket átlagosan 5 millióan nézik meg a 82 milliós országban, a ZDF azonban frissíteni szeretne, új krimiformátumokat próbál ki a felszabaduló időben.

Claus Theo Gärtner az utóbbi több mint három évtizedben évente 10 hónapot dolgozott a Két féri egy eset forgatásán. Az utolsó epizód végeztével hosszabb vakációra indul. A 69 éves színész azt tervezi, hogy a feleségével egy lakóautón egy év alatt végigutaznak Amerikán észak-déli irányban, Alaszkától a Tűzföldig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik