Mintegy háromezer bélyegen, bélyegblokkon és sorozaton, első napi borítékon, valamint különleges filatéliai dokumentumon jelennek meg Európa híres emberei azon a bélyegbemutatón, mely Hódmezővásárhely és német testvérvárosa, Hechingen gyűjtőinek anyagait mutatja be az Alföldi Galériában.
A több száz darabos Napóleon kollekció mellett megelevenedik a Hunyadiak kora, de vannak bélyegek a reneszánsz festészetről, az “újjászületés korának” híres embereiről, Michelangelóról és Leonardóról is.
Az angol szekcióban Rowland Hillnek, a bélyeg atyjának állítanak emléket, akinek postai reformjának köszönhetően a világ első postabélyege, a “Penny Black” megszületett 1840-ben. Az angol királyi családból a tíz évvel ezelőtt elhunyt anyakirálynőről is látható egy sorozat.
A kiállítás kezdeményezőjének, a német Hechingen városának anyaga Rainer Kornfeld díjazott Goethe és Schiller gyűjteményeit vonultatja fel. Ehhez társul Dieter Blessing eddig még ki nem állított “Barangolás a hechingeni posta történetében a bélyegek korszakától a nagymértékű pénzromlásig” című gyűjteménye.
Hódmezővásárhelyi híres emberekről ez idáig nem történt bélyegkiadás Magyarországon, ezért a városhoz kapcsolódó egyéb bélyegeken jelenik meg a házigazda.
A kiállítás augusztus 14-ig tekinthető meg az Alföldi Galéria emeleti kiállítótermében.