Kultúra

Mór, az Ezerjó hazája!

Helyszín: Lamberg-kastély parkja, Zenepavilon. Rossz idő esetén Erzsébet téri Művelődési Ház. A koncertek kezdési ideje: vasárnap 18 óra.

Július 8. 18 óra      Kiss Kata Zenekar
A Kiss Kata Zenekar 2009-ben adta ki első nagylemezét Dalocska címmel.   A zenekar magyar népdalok gyökereiből táplálkozva, a kultúrát és hagyományőrzést, az emberi- és egyetemes értékek fontosságát hirdeti munkájával a zene nyelvén, és erősíti a nemzeti identitást és összefogást. Produkciójuk alappillérét az autentikus, tradicionális népzenei elemek képezik. Egyedülállóságuk abban rejlik, hogy a népdalfeldolgozások mellett a modernkor népzenéjének tekinthető műveket is szereznek.

Július 15. 18 óra     Varga László
Külföldi és hazai slágereket, örökzöldeket hallhatunk előadásában. 2011-ben megjelent az első saját lemeze „Vízparton” címmel. Szenvedélye a zene, régóta tanul énekelni. Közreműködik a móri Fantom Tánccsoport.

Július 22. 18 óra     Garabonciás együttes
Az együttes 1990-ben alakult Csornán, valamennyi tagja az oktatás, a művelődés területén dolgozik. Muzsikájuk műfaji meghatározására leginkább az ‘énekelt vers’ vagy a ‘megzenésített vers’ kifejezést szokták alkalmazni. Hangszereik többféle zenei kultúrát idéznek: a populáris műfajok gitárjától kezdve, az európai műzenében és paraszti zenében egyaránt használatos hegedűn és nagybőgőn keresztül, a délszláv népzene tamburájáig, vagy a mandolinig. Műsoraikban szívesen játszanak és énekelnek népdalokat is, saját zenei stílusukhoz igazított feldolgozásokban.

Július 29. 18 óra     Lovas Petra Band
A frissen alakult zenekar tagjai zömében osztálytársak. Feldolgozásokat játszanak pop stílusban, és sokat járnak koncertezni, nagyon összeszokott a zenekar. Hamarosan elkezdenek saját számokat is készíteni. Igyekeznek minél több embernek megmutatni magunkat és minél több helyen szeretnének játszani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik