Kultúra

Két hét múlva jön Sting

Sting (sting)
Sting (sting)

A basszusgitáros-énekes június 26-án a legnagyobb slágereit játssza az Arénában.

Sting művésznevét még a Police előtti időkből kapta, gyakran viselt sárga-fekete csíkos pulóvere miatt. Ez a név annyira hozzánőtt a zenészhez, hogy évtizedek óta kizárólag hivatalos papírokon használja a polgári nevét, mert még a saját családja is Stingnek szólítja. Ahogy nemrégiben nyilatkozta: “A gyermekeim Stingnek hívnak, még az édesanyám is Stingnek hívott, akkor ki a fene az a Gordon? Ha az utcán próbálna valaki így szólítani, valószínűleg meg sem hallanám, csak mennék tovább.”

A zenész egyszer elvált ugyan, mégis rendkivül kiegyensúlyozott magánélettel dicsekedhet. 25 éves korában vette feleségül Frances Tomelty észak-ír színésznőt, akitől két gyereke született: Joseph és Catherine. Második gyermeke születése után nem sokkal beadta a válópert, ugyanis találkozott élete nagy szerelmével, jelenlegi feleségével, Trudie Styler színésznővel. Őt 8 év együttélés után 1992-ben vette feleségül, és 4 közös gyerekük van: Bridget, Jake, Pauline és Giacomo.

Hat gyermekéből legidősebb fia, Joe és legfiatalabb lánya, Pauline lépett zenei pályára, előbbi a Fiction Plane nevű bandában, míg lánya az I Blame Coco nevű formációban szerepel.

Sting pályafutása alatt több mint 100 millió albumot adott el, vagyonát 180 millió angol fontra becsülik, amivel bérelt helye van a 10 leggazdagabb brit zenész között.

Az énekes már karrierje kezdetétől az egészséges életmód híve, és figyel teste formában tartására is. Szinte minden nap 8 kilométert fut, a jóga számos fajtáját gyakorolja, de szívesen áll be focizni is a barátaiból, stábjából vagy családjából verbuvált csapatba. Ezen felül szenvedélyes sakkjátékos, amit a turnékon többnyire Dominic Millerrel űz, de volt szerencséje már az orosz nagymesterrel, Kaszparovval is játszani.

A budapesti koncertre 8 kamion és 2 busz szállítja a csaknem 300 négyzetméteres színpadot és a technikai felszerelést.
Stingnek nincsenek extra kívánságai, csupán egy kényelmesen berendezett öltözőt kért kanapéval, állólámpával és zöld növényekkel valamint internetkapcsolattal.

Étkezés és alapanyagok terén sem válogatnak, kizárólag friss gyümölcsöket és minőségi vörösborokat kértek előre, illetve Sting öltözőjébe szobahőmérsékletű ásványvíz mellett gyömbért és citromot is be kell majd készíteni.

A turnén olyan szólóslágerei mellett, mint az All This Time, We’ll Be Together, Desert Rose, Englishman In New York vagy a Fragile, a legnagyobb Police slágerek is felcsendülnek, így az Every Little Thing She Does is Magic, Every Breath You Take, Roxanne vagy a Next To You is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik