Legalább a fél társulat távozik az Új Színházból – derült ki a szinhaz.hu Pozsgai Zsolttal készített interjújából, amelyben a színházban történt változásokról beszélt. A főrendező elmondta: távozik Földes Eszter, Eperjes Károly, Galkó Balázs, Gáspár Sándor, Hirtling István, Száraz Dénes, Takács Kati és Pokorny Lia.
„Legtöbb esetben maguk a művészek döntöttek úgy, máshol próbálják folytatni” – mondta Pozsgai. A főrendező közölte: nagyon számított volna Hirtling Istvánra, akinek távozása elmondása szerint megviselte.
Újonnan találkozhat az Új Színház közönsége egyebek mellett Gregor Bernadettel, Koncz Gáborral, Lux Ádámmal, Kautzky Armanddal, Kökényessy Ágival, Szabó Sípos Barnabással vagy Ujréti Lászlóval – közölte Pozsgai. Rajtuk kívül még fiatalokat keresnek magyar és erdélyi egyetemeken, akik „náluk nevelődhetnek”, és „rendező-nézőben is vannak”.
„Mivel profilváltás történik, időszerű a repertoárcsere is” – mondta el a főrendező. A színház májusban mutatja be Pozsgai saját darabját (A Szűz és a szörny), és közben próbálják „A gyertyák csonkig égnek” című Márai-darabot, valamint a „Mert a Mamának így jó” című vígjátékot. Ősztől pedig Nyírő József (A Jézusfaragó ember) és Csurka István (Deficit) műveit állítják színpadra, valamint egy zenés játékot Tamási Áron Ábel-trilógiájából, amit Pozsgai rendez.
A főrendezővel készült interjút a szinhaz.hu oldalán tudja elolvasni.