Kultúra

Tekerj egyet a téren!

Szombat délelőtt elindult a tavaszi Bringázz a suliban kampány Győrben. A kerékpárosok a Megyeháza téren randevúznak, egészen délután 16 óráig, amikor elindul a Bringapolisz.

Délelőtt 10 órakor még nagy előkészületek zajlottak a belvárosban, egyre több kerékpár sorakozott fel a Megyeháza térre. A bringásoknak nagy nap ez a mai, április 21-én tartják ugyanis a Bringázz a suliba elnevezésű akció nyitórendezvényét, melyre a szervezők minden drótszamarast szeretettel várnak. „Évente két nagyobb rendezvényünk van, egyszer szeptember 22-én, az Autómentes Napon szoktunk találkozni, valamint április 22-e környékén, 1970 óta ugyanis ezt a napot a Föld Napjaként tartjuk számon” – mondta Mohos Kristóf, a kampány főszervezője.

A Közlekedj tudatosan szemléletformáló projekt keretében egész nap izgalmas programokkal várják a bicajosokat és az érdeklődőket. Lesz bringás vidámpark, goldsprint futamok, de a rendőrség segítségével ingyenes kerékpár átvizsgálásra várják a látogatókat, valamint egy mobil KRESZ-park is kitelepült a centrumba. Délután aztán indul a menet, a Bringapolisz felvonuláson közel 12 kilométert teljesítenek a kerekesek, rendőri felvezetéssel. Este a Bringázz Győr kampányfilm után, koncertek zárják a programot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik