Kultúra

Magyar mesterek tanítják Európa fiatal zenészeit

Hat európai uniós ország fiatal zenészeit várják Magyarországra az április végén kezdődő mesterkurzus-sorozatra.

A német, francia, román, olasz, szlovák és magyar résztvevők két fúvós (fafúvós-rézfúvós), illetve két zongora – orgona – vonós összetételű csoportban dolgoznak majd a kurzusvezető művésztanárokkal. Az egy-egy háromnapos kurzus végén a résztvevő fiatal művészek adnak koncertet.

A projektet megvalósító Monarchia Zeneművészeti Egyesület 2000-ben alakult. Tizenkét év alatt csaknem ezer előadáson léptek fel Európa szinte minden országában. Tagjai közül sokan művésztanárok, rendszeres résztvevői nemzetközi mesterkurzusoknak, mint előadó tanár. Az Egyesület keretén belül működik a Monarchia Szimfonikus Zenekar, a Monarchia Kamarazenekar, a Monarchia Vonósnégyes és a Budapesti Rézfúvós kvintett.

Ezúttal három uniós partner bevonásával szervezték a kurzusokat. A németországi Blaskapelle Gemmingen egyesület  testvérvárosi kapcsolat: Gemmingen Dunavarsány testvérvárosa. A párizsi Association Musicale Franco-Hongroise régóta jó kapcsolatot ápol az egyesülettel, Isabelle Oehmichen zongoraművész a budapesti Nyári Zeneakadémia szervezője is. A harmadik partner, az olasz Espressione d’arte (Capitignan) művésztanára is többször koncertezett már Magyarországon.

Május 9-én az Európai Unió „születésnapján” francia és olasz vendégművészek közreműködésével a Monarchia Zeneművészeti Egyesület ad záró koncertet Budapesten a Stefánia Palotában.

További részleteket itt talál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik