Kultúra

Szent György-napi vásár a Széna téren

A Széna Téri Általános Iskolában április 24-én, jövő héten kedden délután 14 órakor Szent György-napi vásárral kezdődik az intézmény fennállása 75 évfordulójának ünnepi rendezvénysorozata.

Az iskolát 1938-ban, Szent István halálának 900. évfordulójában nyitották meg a Széna téren Szent István Községi Elemi Népiskola néven. A vásáron a város tíz másik iskolája is ott lesz, továbbá várnak minden érdeklődőt. A vásár keretén belül történelmi játszóházat is szerveznek a fiataloknak.

Mohainé Pup M. Rita múzeumpedagógus kiemelte, hogy a játszóház keretén belül történelmi hagyományokkal ismerkedhetnek a gyerekek. A diákok petákkal fizetnek majd és játékosan mutatják be a vásári forgatagot a fiataloknak. Minárikné Ambrus Magdolna a Széna Téri Általános Iskola igazgatója arról beszélt, hogy 1938-ban István király halálának 900. évfordulóján nyitotta meg kapuit az iskola.

2013-ban pedig fennállásának 75. évfordulóját ünnepli az intézmény, melyet méltóképpen szeretnének megünnepelni. Az első rendezvény egy játszóház programsorozat lesz a Széna téren április 24-én délután. Ide tíz fehérvári iskola tanulói érkeznek majd, de az ünnepi évben szeretnének egy régiós versenyt is rendezni István királyról és jövőre megújítják az iskola udvarán található mintegy nyolcvan méter hosszú fal festését is.

Winkler Krisztina, a szülői munkaközösség vezetője elmondta, hogy a szülők rengeteg dolga mellett a munkaközösségben nagyon sok lelkes anyuka és apuka segít. Van, aki farag, van, aki gólyalábat készít és van, aki jelmezt varr. Mindezt a gyerekekért és az iskoláért teszik, hiszen bármilyen összefogás az intézményben a gyerekek érdekét szolgálja.

Deák Lajosné önkormányzati képviselő elmondta, hogy mind a szülők, mind a diákönkormányzat és több más fehérvári iskola is bekapcsolódik a rendezvénysorozatba, melynek fővédnöke a város polgármestere. Véninger Gréta, a diákönkormányzat vezetője arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a diákönkormányzat is összefogott. Mint mondta alsó tagozatban, iskolai szinten korábban is voltak Szent György-napi vásárok a Széna téren. Ezt most kibővítik és más városi iskolákat is szeretnének bevonni a vásári forgatagba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik