A Die Welt című német konzervatív lap “Ó, milyen szép Kanada” című kommentárjában az olvasható: a baloldali ellenzékiek is “fintorogtak” az Amerikai Népszavában megjelent Kertész-írás hangvétele miatt, amely “egyébként csak a Fidesz-kormány által nagyvonalúan eltűrt antiszemita hecclapokra” jellemző, és “fordított előjellel” ugyan, de túlságosan is emlékeztet arra a “rasszizmusra”, amely a magyar nacionalistáktól ismert.
Lehet, hogy az írónak csak elege lett mindabból, ami a mai Magyarországon folyik, “egy országban, ahol (…) már egy egész seregnyi nemzetközileg elismert művész és értelmiségi érzi kirekesztve magát” – jegyezte meg a szerző. Hozzátette: Kertész esete megmutatja, “miként működik a vélemények játéka ma Magyarországon”, ahol “Orbán Viktor házi értelmiségijeként zavartalanul garázdálkodhat Bayer Zsolt jobboldali és antiszemita publicista”.
A szerző kifejtette: nem valószínű, hogy Kanada megadja a menekültstátuszt Kertésznek, de ha ez mégis megtörténne, akkor Magyarország “végérvényesen az erkölcsi bóvli kategóriába kerülne”.
A Neue Zürcher Zeitung nemzetközi kiadása felidézte: tavaly áprilisban a negyedik egymást követő alkalommal ítélték oda a román színházi szövetség, az Uniter díját egy romániai magyar nyelvű színháznak. Idézte Iulia Popovici kritikust, aki a siker kulcsát a román színházi iskola és a magyar pszichológiai realizmus ügyes keverékében látja. Emellett szerepet játszik Popovici szerint a színház bukaresti pénzügyi támogatása, amely a magyar kisebbség kulturális látásmódját külső befolyásokkal szemben is nyitottá teszi. “Ami a kulturális területen egy kisebbségi kultúra normális támogatásának látszik, a román társadalomban egyre inkább viták tárgya” – írta a lap. Elegendő volt, hogy a román jégkorongcsapat néhány játékosa a magyar himnuszt énekelje, hogy botrány kerekedjen belőle – jegyezte meg.
Miután a székely politikai életben ismét felmerült az autonómia iránti törekvés és a Jobbikkal való kapcsolatok is ismertté váltak, nagy volt a felzúdulás Bukarestben – írta. A szigorú bukaresti centralizmus a saját elsődleges igazolását egy magyar irredentizmus veszélyében látja az NZZ szerint. Másrészről – tette hozzá – “magyarországi jobboldali radikális pártok” megpróbálják céljaik érdekében felhasználni a székelyeket.
A szerző idézi Andreai Serban rendezőt is, akinek a megállapítása szerint a kolozsvári magyar színház budapesti vendégjátékát a magyar elit “féltékenység (+igen, nagyszerűek+) és arrogancia (+de nem idevalósiak+) elegyével fogadta, s Bukarestben ugyanez volt a helyzet. Akár a nomádokat, sehol sem fogadják el őket teljesen”.
