Kultúra

Felnőtteknek ír regényt Harry Potter anyja

Felnőtteknek szóló regénnyel folytatja irodalmi pályafutását a Harry Potter-könyvek szerzője, J. K. Rowling.

Az írónő a Little, Brown kiadóval kötött szerződést a készülő mű amerikai és brit publikálásáról. A regény címe, témája, illetve megjelenésének ideje azonban nem derült ki a kiadó csütörtöki bejelentéséből.

“Bár minden darabját élvezettel írtam, a következő könyvem nagyon elüt majd a Harry Potter-sorozattól” – idézte Rowlingot a kiadó közleménye. Mint az írónő fogalmazott: a varázslótanoncról szóló regény hatalmas sikere adta meg neki azt a szabadságot, hogy “új területet” fedezzen fel. Miközben hangsúlyozta, hogy a regénysorozatot Amerikában publikáló Scholastic és a szériát Angliában megjelentető Bloomsbury “briliáns” munkát végzett, az írónő szerint logikus lépés volt, hogy a felnőttnek szánt regényt új kiadóra bízza.

Rowling bármilyen könyve iránt nagy lesz az érdeklődés, bár az kétséges, hogy a Potter-jelenség megismétlődik-e. Az olyan “felnőtt irodalmat” művelő írók, mint E.B. White vagy Sherman Alexie, könnyedén átnyergeltek a gyerekirodalomra, de akit egyszer már ifjúsági írónak könyveltek el, az mindig nehezen fogadtatta el magát felnőtt szerzőként. A.A. Milne egyszer elárulta, hogy bár színműíróként kezdte, a Micimackó megírása után búcsút kellett mondania a daraboknak.

Rowling esete azért kicsit más: a Potter-regényeket minden korosztály szívesen olvasta, és művei hihetetlen sikere nyomán a kiadók is ráébredtek, hogy a gyerekkönyvek többé nem csak a gyerekeket szólítják meg.

Az ugyancsak a Little, Brownhoz tartozó Stephenie Meyernek, az Alkonyat-regények szerzőjének vámpírtörténeteit vagy Suzanne Collins Az éhezők viadala-trilógiáját a gyerekek és a szülők egyaránt olvassák. Meyer egyébként A burok című felnőtteknek szóló regényével is felkerült a bestsellerlistákra 2008-ban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik