Kultúra

Pletykáról pletykálnak

Igazán szórakoztató darabot tűzött műsorára a Győri Nemzeti Színház. Valódi bohózatot láthat, aki Neil Simon Pletyka című művét választja a repertoárból.

Balázs Péter első győri rendezését tekinthetik meg a színházban. Ez a bohózatot annak való, aki igazi kikapcsolódásra vágyik, nem mély mondandójú történetre. A helyszín: egy amerikai felső tízezerbe tartozó pár otthona. A férj New York alpolgármestere. Az elején nehezen indul be a cselekmény, mondhatni vontatottan kezdődik a színmű, annak ellenére, hogy egy pisztolylövés dördül el az első percben. Vannak kifejezetten irritáló szereplők Chris (Szina Kinga), a butuska feleség és Ken Gorman (Sárközi József), a férj, aki pedig próbálja terelgetni asszonyát, sikertelenül.

Mikor feltűnik a színen Cookie (Bartha Alexandra) és Ernie Cusack (Forgács Péter) beindul a történet. Valódi poénok, komikus jelenetek a színpadon, nevetés a nézőtéren. A bonyodalmat az okozza, hogy nem tudni, miért lőtte fülön magát a vendéglátó. A darab fokozatosan válik egyre mulatságosabbá, de az első felvonás véget is ér.

A második felvonásban is folytatódik ez az egyenletes fejlődés, de ekkor már ugye nem a nulláról indulunk. Azt még mindig nem tudjuk, miért dördül el a lövés, de azt igen, minden szereplőnek ugyanaz az orvosa, akinek nagyon sok dolga lenne ezen az estén, ha épp nem színházban ülne. Az egyik páciense fülön lövi magát, a másik megsüketül a pisztolylövéstől, a harmadik elégeti a kezét. A darab egyik csúcspontja, mikor a Győri Nemzeti Színházban felcsendül az LMFAO: Party Rock Athem című slágere, annyira meglepő a dalválasztás, hogy az ember nem tudja megállni, hogy ne önfeledt kacagásban törjön ki a felszabadultan táncoló színészek láttán. A következő remek jelenet, mikor megérkeznek a rendőrök: kiemelkedő Pudney (Rádler Judit), rendőrőrmester karaktere, aki higgadtságot kér a jelenlévőktől, miközben ő szinte remeg az idegtől.

A slusszpoént Lenny Ganz (Járai Máté) monológja jelenti. Ebben a saját elképzeléseit adja elő az elhangzott pisztolylövésekről, olyan stílusban, mellyel egyszerűen megkoronázza a darabot. Pörgős, poénos, váratlan fordulatokat tartogató, hihetetlen. Annyira hihetetlen, hogy rendőrőrmester sem tud rá mást mondani, mint hogy elhiszi, hogy így történt.

Nézzék, meg a Pletyka című bohózatot, ha önfeledt kikapcsolódásra vágynak, és ne hagyják, hogy az első felvonás kezdete kedvüket szegje!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik