Kultúra

Felkerült a magyar táncházmódszer az UNESCO örökséglistájára

Felvette a szellemi kulturális örökségek listájára a magyar táncházmódszert az UNESCO Bali szigetén ülésező kormányközi bizottsága.

A testület a “Legjobb megőrzési gyakorlatok regiszterébe” vette fel a módszert, amely a szellemi kulturális örökség átadásának magyar modellje – tájékoztatott a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. A magyar táncház-módszer 11 másik hagyományőrző gyakorlattal együtt szerepelt a szellemi kulturális örökség megőrzését szolgáló programok, projektek és tevékenységek regiszterébe felterjesztett elemek között, míg a többi kategóriával együtt több mint 80 elemet jelöltek a tagországok az UNESCO szellemi örökség listáira.ű

“Óriási jelentőségű, hogy a magyar modell felkerült az UNESCO szellemiörökség-listájára, hiszen a Magyarországon kibontakozott táncházmozgalom nyomán szerte Európában megalakultak a táncházak, mindenütt a saját hagyományt dolgozták fel, de mindenütt táncoltak magyar táncokat is, amelyeket tőlünk tanultak, és a táncház elismert hungarikummá vált – reagált az MTI-nek Novák Ferenc “Tata” koreográfus, aki részt vett 1972. május 6-án Budapesten az első táncház megnyitásában. – A rangos elismerés annak szól, hogy a magyar táncházmodell negyven év alatt egészen kiteljesedett, feldolgozta a magyar hagyományt, az utóbbi másfél évtizedben pedig majdnem minden Kárpát-medencei tánc bekerült a táncrendbe, még a bolgár hagyomány is.”

A szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló UNESCO-egyezményt 2003-ban fogadták el arra reagálva, hogy a szervezet világörökségi egyezménye alapvetően az épített örökségre összpontosít. A szellemi világörökség az ősöktől örökölt hagyományokat, kifejezésmódokat – szóbeli tradíciókat, előadóművészeteket, társadalmi gyakorlatokat, ünnepi rítusokat, eseményeket, régi iparágak tudásanyagát – tartalmazza. Magyarország 2006-ban csatlakozott az egyezményhez, ezt követően kezdődött meg a szellemi kulturális örökségvédelem nemzeti rendszerének kiépítése.

Eddig egyetlen magyar elemként a mohácsi busójárás szerepelt az UNESCO szellemi kulturális örökség listáján, amely az idei ülésig 213 örökséget tartalmazott. A kulturális kormányzat idén tavasszal a magyar solymászatot és a matyó örökséget terjesztette fel, ezek a 2012 őszi indonéziai kormányközi bizottsági ülésen kerülhetnek rá az UNESCO reprezentatív listájára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik