Kultúra

A tévében: Vuk, Poseidon, Jack Sparrow

A róka az ember uralta, a hajó a tenger uralta, a fehér a z indiánok uralta világban próbál meg helytállni.

Október 31-ét sokszor tévesen hisszük mindenszenteknek (nov. 1.) vagy halottak napjának (nov 2.), ezért ma, készülve kicsit a másnapokra, csupa fikciót fogunk nézni.

Rögtön egy animációssal kezdünk, a Fekete István és Dargay Attila tehetségének metszéspontját képező Vukkal, mely tökéletes és a mai napig meghatározó mese – valahol az emberen túli, állaton inneni szemszögből, ami annyira kedves a kisgyerekeknek. Szóval híres, nagy vadászok, jobb, ha félreálltok – bár ez sajnos ritka. 12:50, m1.

Ez az 1979-es film botrány volt a 80-as évek közepén (amikor a film ideért) bizonyos egyházi körökben, mert Jézus történetét tiszteletlenül dolgozza fel. A lator az egészre a címszereplő szemén, figuráján keresztül tekint, vígjátéki formában – ki tudja, meg lehetne-e ma ugyanezt a filmet csinálni. Vaagy mindez ma már csak ártatlan mese? Döntsék el, 16:50, m2.

Jöjjön egy klasszikus a katasztrófafilmek sorában, a Poseidon katasztrófa 1972-es, és sokat nem lacafacázik a történet cizellálásával. Egy hajó, mely történtesen a tenger görög istenének a nevét viseli, utolsó útján gondatlan irányítás alá kerül, ezért felborítja egy óriási hullám. Utána pedig tényleg a vízözön jön, a kérdés már csak az, ki lesz a legény a gáton. A rendező az a Ronald Neame, akinek Az egymillió fontos bankjegy volt az első rendezése (melyben Gregory Peckhez kerül ez a kivételes címlet), a főbb szerepeket pedig Ernest Borgnine és Gene Hackman játssza. 18:50, Filmmúzeum

Szintén tenger és hajók és rengeteg katasztrófa, de kissé más hangfekvés, más stílus: A Karib-tenger kalózai 2.  -Holtak kincse már tényleg haloween-kompatibilis. A film már kezdi elveszíteni az arányérzékét, mint a folytatások oly sokszor, elkezd dagadni, vékonyodik a matériája, szóval valamiféle lufivá válik – sajnos. De Johnny Depp még peckesen kocog hátrafelé dőlve, Orlando Bloom kackiás lovag, Keira Knightley vadító, Mackenzie Crook műszeme pedig jobban pörög, mint egy vad kalóztámadás. 19:05, RTL Klub

Hatszoros Oscar-díjas, vadnyugati film, de nem western, 180 perc hosszú, a főszereplő a rendező és a producer is? Igen, ez a Farkasokkal táncoló, Kevon Costner megdicsőülésének, berobbanásának pillanata: a színész-rendező innen kezdve nagy sorozatot kezdett, Robin Hood, JFK, Tökéletes világ, majd jött a Waterworld 1995-ben, korának egyik legdrágább filmje (ma is a 7. az inflációval korrigált listán), de bukás lett, és innentől Costner sem a régi már. Most azonban három órán át tökéletes, a film nem fárad el, szépen hajlítja a hollywoodi dramaturgiát, szó szerinti egész estés film az indiánná vált fehér katonáról, aki a dakoták közt megtalálja élete érteélmét és boldogságát, de az USA nyugati terjeszkedése megállíthatatlan és könyörtelen. 21:30, Duna TV.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik