Kultúra

A tévében: Petőfi ruhát válogat, a Pilvaxban lanyha forgalom

Még vihar előtti csend honol – március 14. a készülés ideje.

A márciusi hosszú hétvége harmadik napja, a forradalom előtti csendes 14-e még annyira más volt, Petőfi elment olyan kabátot venni, ami jól áll a Nemzeti Múzeum oromzatán, Táncsics még egy rovátkát húzott a cellája falára, Heckenast panaszkodott Landerernek a lanyha üzletmenetre, a Pilvax menedzsmentje pedig egy jó kis marketingakción gondolkodott, miután a happy hour nem jött be.

Ebbe a békés idillbe érkezett meg a tévéműsor.

Ilyenkor tobzódnak a gyerekprogramok, a fél ország kisdedjei csákóval és papírzászlóval masíroznak koszorúzásra, emlékműsorra, huszártalálkozóra. 18:50-kor viszont megérkezik Vuk, és Karak meg Vahur meg persze a Simabőrű. De szerencsére nem a 2008-ban 1,4 milliárd forintért alkotott fércmű Kis Vuk, mely a közönség meggyalázása mellett Fekete Istvánt és Dargay Attilát is megalázta, állítólag pártfinanszírozási okokból, nem, az 1981-es Vuk érkezik az m2-n, Pogány Judit, Csákányi László, Szabó Gyula stb. hangjával, Wolf Péter telibe talált zenéjével.

Lassan hangulatba kell magunkat hozni a másnapi forradalomra, igazságérzetünket mivel mással is tudnánk kiélezni és felfokozni, mint egy Derrick-epizóddal, amelyben az igazság mindig kiderül, a világrend helyreáll, ellentétben a mai sorozatokkal, a német államrendőrség teszi a dolgát. Most azért komolyra fordul a helyzet, amit a Merénylet Brunó ellen epizódcím is mutat: egy szellemileg kissé sérült fiatalember szerelmes, ami akkor válik több mint kínossá, amikor szíve választottjának udvarlója lesz, aki aztán véletlenül megöli – kiérezzük, ugye, a dramaturgiai ízt, ahogy mintha maga München rendőrprefektusa írná hétvégi házában a forgatókönyvet, miközben egy angyalszárnyú malacot babrál baljában. A történet nem létező csattanója a 18:55-től a Duna TV-n kezdődő rész végén lehet keresni.

És már ott is vagyunk a forradalomban, igaz, nem 1848-ban, hanem 1986-ban, a nép, jó, kis, elenyésző része, de gyülekezik a Lánchídnál, hogy illegálisan ünnepeljen. A lánchídi csata egyike volt az elenyésző mennyiségű közösségi politikai tiltakozásnak a Kádár-rendszerben, s elrettentő erejű rendőri összecsapásba torkollott. Ez a dokumentumfilm azt kutatja, mennyire volt mindez az események spontán eszkalálódása, avagy rendőri provokáció eredménye. Mit gondolnak, az ügynökügyben a régióban szinte egyedüli országként egy helyben toporgó Magyarországon mi a helyes válasz? 20:15-től meghallgathatják a Duna TV-n.

Miközben mi kokárdát élesítünk, koszorúzunk és emlékezünk, a világ másik oldalán egy ország utórengésektől tart, és csak most kezd ráébredni, milyen hatalmas kataklizmát élt át. Japán legújabb kori történelmének legerősebb földrengése okán fordítsunk némi figyelmet a világvégére: a Spektrumon 21:20-kor kezdődik Az Armageddon után című ismeretterjesztő film, amely a szinte totális megsemmisülés utáni teendőkkel foglalkozik Hirosimától kezdve az ikertornyokig tartó tapasztalatok és megfigyelések alapján.

Halló, rendes film még nem is volt ma még, akkor vegyük ezt a Kevin Smith-darabot, az Apja lányát, amely elég tipikus történetnek mondható, de hát tudjuk, hogy Smith nem a legtipikusabb rendező a Shop Stoppal, a Képtelen képregénnyel vagy a Dogmával a háta mögött, mindazonáltal Ben Affleck a főszereplő, Liv Tyler és Jennifer Lopez játsszák a fontosabb női alakokat, és még Jason Biggset és Will Smithet is említsük meg a stáblistáról. 22:05, RTL Klub – ezzel a megindító, humanista történettel zárjuk a napot, hogy aztán másnap tényleg forradalomra hangolva nézzük tovább a tévét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik