Régebben az értelmiségi fiatalok olyan filmeket néztek, hogy Kozák András tekintete átfúrja a vásznat, vagy Bálint András kedvesen rámosolyog Halász Juditra – ma pedig olyanokat, hogy Ben Stiller piros tréningruhában rászól Uzi nevű fiára, avagy John Cusack toplistákat állít össze barátnőiről. Változnak az idők.
A Submarine ilyen film, értelmiségi fiataloknak és magányos tinédzsereknek készült. Pontosan érthető abszurd nyelvet beszél, és nagyjából minden képkockájáról meg lehet állapítani, hogy melyik filmben látta ihletőjét a rendező. Ettől aztán rossz film a Submarine? Nem, egyáltalán nem, csak ismerős. Egy kedves, abszurd romantikus film.
Az 1977-es születésű Richard Ayoade eddig főleg színészkedett, a Submarine az első filmje, és jól látszik rajta, alkotója mennyire szereti a filmeket. Nem is csinált mást, mint újraforgatott pár jelenetet innen meg onnan. A dolog működik, Oliver Tate homlokába fésült hajával Woody Allen és Harry Potter keveréke, a családja pedig a Tenenbaum-dinasztia leszármazottja: apja tengerbiológus, anyja pedig egy olyan irodában dolgozik, ahol mindig a szülinapos hozza a tortát. Mindez a festőien ronda Walesben játszódik. Van még egy eszelős fényevő a szomszédban, az iskolában pedig egy, illetve “a” lány, Jill, akinek az anyja beteg. Mi van még az iskolában, ja, kegyetlenség, aljasság, amilyen az élet. Ebben a világban közlekedik a kamera, időnként megszólalnak a kellően poétikusan popos Alex Turner-dalok (direkt a filmhez írt hat dalt az Arctic Monkeys énekese), és lassan hömpölyög az abszurd humor és romantika. Ayoade lubickol, élvezi, hogy a kamerával mi mindent meg nem lehet csinálni, begyorsít, lelassít, játszik a vágással, az ifjú Tímár Péter is belepirulna, annyira. (Ayoade üzenete a sajtóhoz: “Felhívnám a sajtó figyelmét, hogy a mű jellemzésére a legalkalmasabb jelzők a következők: „lélegzetelállító”, „ellenállhatatlan”, „hatalmas teljesítmény”.”)
Közben pedig van történetünk is, peregjen csak, nem is hagyja hidegen az embert, de alapvetően mégis olyan ez,
mintha egy jól mesélő embert hallgatnánk: bármilyen kis szimpla, sokszor hallott sztorit mond is el, élvezzük.
Kinek ajánljuk? Akik szeretik Wes Anderson és a Coenek filmjeit, a Pop, csajok, satöbbit, a Junót.
Kinek nem? Akik nem bírták Tímár Péter korai filmjeit
