Kultúra

A tévében: D. Tóth Krisztától a trafikosnő melléig

Napot építhetünk itt a Földön sokféleképp: hidrogénből, fociból, D. Tóth Krisztából vagy Felliniből.

Kezdjük a Nappal, illetve a belőle érkező energiával, amit mostanság egyre több helyen használunk fel energiatermelésre. De mi van akkor, ha borús az ég? Vagy valami katasztrófa homályosítja el Naprendszerünk központi csillagát? A Különleges építmények című műsorban az ember által épített Nap fogalmával ismerkedhetünk meg – ha jól értem itt a fúziós reaktort kell érteni, ami a csillagok működési elvét valósítaná meg itt lent, azaz egymásnak ütköztetne hidrogénatomokat, amik héliummá alakulnának, és közben nagy energia szabadulna fel – rengeteg ideig elég nyersanyag, kevés hulladék szól az elv megvalósítása mellett. A részletek 19:00-tól a National Geographicon.

Megint jól megy a Napolinak, a csapat pár év másodosztály után középcsapat volt az olasz futballbajnokságban, a Seria A-ban, mára pedig bajnokesélyes lett, aki máris a BL-ban szerepel. És nem is rosszul, 1-1 a Manchester United és 2-0 a Villareal ellen. Most pedig azt a Bayern Münchent fogadja a leginkább Cavani által gólerős csapat, amely eddig 100%-os a az idei BL-ben. Ez tehát nagy rangadó, és a San Paolo nem az a hely, ahol csak szotyiropogtatás és udvarias taps hallatszik a pályára – hatalmas hangulat, két jó csapat: 20:30, TV2.

Minden tiszteletem D. Tóth Krisztáé, aki bele mert vágni az m1 új műsorának háziasszonyi szerepébe. A magyar média férfias, csöpög a tesztoszterontól (a talkshow-ban is az izzadt hónaljú Fábry a legnépszerűbb), a nőknek a szexuális kötődésű mellett a babaházas-fecsegős szerepeket szereti-engedi felvenni. Ezért sokkal nehezebb dolga van egy nőnek talkshow-t csinálni, mint egy férfinak. Ráadásuk egy volt híradósnak, aki idegen a pályán – türelmes lesz vajon a tévé, a kritika, a nézők a DTK-val? Adjunk neki egy esélyt – 21:00, m1.

Nem is lenne érdekes az egész, ha nem tegnap lett volna szó arról, hogy a pártállami vezetőktől elveszik magas nyugdíjukat, és azt az 56-osoknak kell adniuk. Az ötlet érdekes, de vajon mi lesz azokkal, akik bár pártállami vezetők voltak, mára átálltak balról jobbra? Szűrös Mátyás is ilyen, én még láttam ’89-ben integetni a Parlament erkélyén köztársaságot kikiáltva, mint ideiglenes köztársasági elnök, azóta pedig Pozsgay Imrével ők a nagy átértékelők. Vele foglalkozik a XXI. század is, meglátjuk, mennyire boncolgatván a múltat. És a kiemelt nyugdíjat. 22:45, RTL Klub

Az Amarcordot mindenki látta már, kivéve az újszülötteket, de ők 22:55-kor már alszanak, szóval a kérdés csak az, hogy miért is nézzük meg ilyen későn a trafikosnőt a két dudájával meg a többieket újra – hát azért, hogy kicsit jobb legyen az életünk, ha már ebben a görögkrízises, hajléktalanos, globálisfelmelegedéses, kertévés cudar valóságban kell tapicskolnunk nap mint nap. Mert hát Fellini két dolgot biztos tudott: mi a szabadság, és mi az élet. Mi tudjuk (még/már)? 22:55, Filmmúzeum.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik